Hirdetés
greenfo/mti

Az 1992-ben felfedezett vietnami antilop a kihalás szélén áll – jelentette be a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN). A vietnamiak által szaola néven emlegetett állat Laosz és Vietnam határán él az Annami-hegység rejtett völgyeiben, és annak ellenére, hogy már alig maradt belőle, kutyákkal vadásszák és csapdákat állítanak nekik.

A patás kinézetében leginkább Ázsia sivatagi antilopjaira hasonlít, de valójában közelebbi rokonságban áll a vadmarhákkal. Eddig ritkán került szem elé, fénykép is alig készült róla. Pofáját jellegzetes fehér foltok díszítik, hosszú, elvékonyodó szarvai vannak.

Lehetséges, hogy a vadon élő populáció már csak pár tucat egyedből áll, de pár száznál biztos nincsenek többen. Állatkerti példányok nincsenek, tehát amennyiben a faj a vadonban kipusztul, végleg el is tűnik a Föld színéről. Csupán egy vietnami antilopot sikerült valaha befogni 1996-ban, és az is csak pár hetet bírt ki fogságban, majd elpusztult.

A faj érdekében egy délkelet-ázsiai szakértői találkozót is összehívtak számos természetvédelmi szervezet részvételével, amely megállapította, hogy a faj egyedszáma drasztikusan csökkent felfedezése óta. A résztvevők megegyeztek abban, hogy csak úgy lehetséges a rejtett életű faj védelme, ha a két érintett ország, Laosz és Vietnam intenzív kampányba kezd a vadászat visszaszorítására és a csapdák felszámolására.

A szaola sorsa csupán két-három nagytestű emlősfajéhoz hasonlítható a délkelet-ázsiai régióban, rokona, a Kouprey nevű vadmarha és a jávai orrszarvú hasonlóan szorult helyzetben van.

A találkozón résztvevő szervezetek összeállítottak egy programot az elkövetkező 12 hónapra, amellyel remélik, meg tudják menteni a szaolát. A vadászat és a csapdázás elleni határozott fellépés mellett a program része a faj hatékonyabb feltérképezése, rádiós nyomkövetése és a két érintett ország, valamint a világ természetvédelmi szervezeteinek tájékoztatása a faj helyzetéről. Természetesen mindehhez támogatókra is szükség lesz.

Kapcsolódó anyagok:

Aggasztó a hirolák jövője

Szülősátrakkal segítik a tibeti antilopokat

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás