Madárgyűrűzés, szarvasbőgés-hallgatás, gombászás Perkupa és Szalonna között félúton.
Augusztus közepe és október vége között immár 24. alkalommal folyik a madárgyűrűzés a Bódva völgyében. Az Aggteleki Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében zajló program fő céljait, módszereit tavalyi cikkemben mutattam be.
Dr. Juhász Lajos, a Debreceni Egyetem docense 1991 óta minden évben eltölt hallgatóival egy hetet a táborban. Sikerült néhány különlegességet is meggyűrűznie, például 1993-ban a tábor története során egyedüli karmazsinpirókot, idén pedig a második fekete harkályt. Ugyanakkor minden madárnak, azaz a gyakorinak számító barátkáknak és vörösbegyeknek is legalább annyira örül, mint a ritkaságoknak. A gyűrűzések és visszafogások során keletkező adatok a budapesti gyűrűzőközpontba kerülnek, ahol feldolgozzák őket. Juhász Lajos saját eredményeit a „Tanulmányok a Bódva-völgy múltjából” című kötet egyik fejezetben foglalta össze.
A táborozók nem csak a madarakra fókuszálnak, igyekeznek a környék egyéb élővilágát is minél teljesebb körben felmérni – idén például több alkalommal is gombász-kirándulásokra mentek a tábor lakói. Juhász Lajos tíz éve kutatja a Bódva és a betorkolló patakok halvilágát, a szlovák oldalon is, egészen a Bódva forrásáig. Az imént említett könyvben így a halakról is született egy fejezet, és a TermészetBúvár magazinban is megjelent egy cikk.
Az itteni tapasztalatoknak az egyetemi oktatásban is döntő szerepe van. Sok természetvédelmi, agrár, és vadgazda mérnök hallgató jön el Perkupára a Debreceni Egyetemről, meghívásos alapon – itt lehetőségük nyílik a fajok megismerésére. Pluhár Dóri, a Debreceni Egyetem doktorandusza például immár nyolcadik alkalommal volt Perkupán. Ő itt tanulta meg felismerni a madarakat. Az egyetemen elméleti oktatást kap az ember, itt viszont a gyakorlat egész más – mondja Dóri; véleménye szerint kell egyfajta elhivatottság hozzá, hogy valaki ide járjon. Sok generáció fordult meg itt kisebb korában – vannak, akik megszerették a témát, és ezek után választották a természetvédelmi mérnök szakot. A tábor kutatási eredményeit Juhász Lajos az előadásain is fel szokta használni. Rendszeresen jönnek gyerekcsoportok is látogatóba – ennek a szemléletformálásban, az érdeklődés felkeltésében, a kíváncsiság kielégítésében van fontos szerepe. Sok gyerek már három – négy alkalommal is volt itt.
A tábori nomád életben érdekes történetek is megestek. Egy este például jött egy ember, aki a rendőrség elől menekült, melegedett egy kicsit a tűznél, aztán ment tovább. Az egyik évben pedig egy róka rendszeresen kiszedte a madarakat a hálóból, így hajtásokat kellett rendezni az elzavarása érdekében. A tábor felé vezető úton a résztvevők számtalanszor elakadtak autóval. Egyszer pedig, amikor elmentek szarvasbőgést hallgatni, a vadászok tévedésből a rendőrségnek szóltak, mert azt hitték, vadorzókat kell elkapni. Van, aki a kedvesével is itt ismerkedett meg. A gyűrűzők minden nap tábortűznél főznek; idén kürtöskalács és vaddisznópörkölt is szerepelt a menün.
Hucul lovak Jósvafő felett
A tábortól légvonalban mindössze 12 kilométerre van Jósvafő (ennek ellenére tömegközlekedéssel elég körülményes a kapcsolat). A falu közelében, a fennsíkon szabadon kószálva töltik napjaikat a Magyarországon egyedül itt látható hucul lovak. Az Aggteleki Nemzeti Park génmegőrzési céllal foglalkozik a törzstenyészet fenntartásával. Összesen mintegy 130 állat tartozik a tenyészetbe, ezek egy részét tartják a Jósvafőtől északra mintegy 1,5 km-re található Gergés-lápai rideg ménesben. A lovak egész évben önállóan járják a mintegy 200 hektáros fennsík jellegű legelőterületet, és egy oldalról nyitott karámépületben éjszakáznak. Télen délig vannak kint az állatok, ha a hó miatt nem jutnak élelemhez, a karámban kapnak enni. Több állat nyakában kolomp lóg, így már messziről lehet hallani, hogy merre jár a ménes. A párzások és az ellések nagy része is a legelőn történik. Az igénytelen, szívós hucul fajtát ősidők óta így tartják.
Szarvasbőgés a romközségben
Ilyenkor szeptemberben zajlik a szarvasbőgés, melynek során a gímszarvas bikák viaskodnak a tehénháremek birtoklásáért. Bőgésük messze hangzik az erdőben az alkonyati és esti órákban. A hang a táborba is behallatszik időnként, de a környék igazán jó helyszíne ilyen szempontból Derenk, ahová a hallgatókat minden évben elviszik bőgést hallgatni. Derenk a szlovák határ közvetlen közelében található, egykor szlovák nyelvű település volt. Horthy Miklós 1943-ban kitelepíttette és leromboltatta, mert medvevadász-rezervátumot szeretett volna létesíteni a környéken. Ma már csak emlékeztető táblák állnak az egykori házak helyén. Medvére ugyan nem lehet vadászni, szarvas viszont sok van. Amikor Mihalik Imre természetvédelmi őr alkonyatkor kivitt a területre, nagy élményben volt részem: az erdőben lévő tisztások, rétek visszhangzottak a bőgéstől, és több állatot is sikerült megfigyelni. A szerencse ugyanakkor forgandó, másnap a hallgatóknak ugyanezen a területen már nem sikerült a szarvasokat látniuk, vagy hallaniuk.
