Hirdetés
greenfo/mti

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. úgy döntött, folytatja az Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár által szeptember 28-án Somogyban személyesen leállított, Balatonendréd és Lulla közötti, kiemelt projektként, uniós támogatással megkezdett, szakhatóságok által jóváhagyott állami útépítést.

Illés Zoltán azért állíttatta le a beruházást, mert az Natura 2000-es területet érint, és mert tudomása szerint nem rendelkezik építési engedéllyel. Azzal is érvelt, hogy szerinte létezik egy másik, gazdaságosabb, védett területet nem érintő nyomvonal-alternatíva a megvalósítására. Az államtitkár vizsgálatot kezdeményezett annak kiderítésére, miként járulhatott hozzá a beruházáshoz a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. Kommunikációs Irodája arról tájékoztatott, hogy az időközben bekövetkezett iszapkatasztrófa miatt nem sikerült egyeztetést tartaniuk az ügyben az útépítést leállító államtitkárral. Az építkezést ennek ellenére hétfőn újraindították teljes kapacitással, hiszen a beruházás rendelkezik minden szükséges engedéllyel. Az út építési engedélye dátum szerint ugyan valóban lejárt, de mivel még a lejárati határidő előtt megkezdődött a kivitelezés, az érvényesnek minősül. A közel két hétig tartó munkaszünet nem befolyásolja sem a beruházás finanszírozását, sem annak határidejét. Az út a várhatóan 2011. novemberére készül el – az építtető cég közlése szerint.

Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere azt mondta, továbbra is meggyőződése, hogy az államtitkár téves információk birtokában intézkedett, amikor azonnali hatállyal leállítatta az építkezést. Azért, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő, és tisztázzák a félreértéseket, péntek délelőttre egyeztetést hívtak össze az érintett települések – Lulla, Balatonendréd és Tab -, Illés Zoltán államtitkársága, a közútkezelő, valamint a beruházás finanszírozását végző regionális fejlesztési ügynökség képviselői között.

A polgármester hozzátette, a nyomvonalról folyó vita több mint négy éve lezárult, azt harminc szakhatóság három éven keresztül vizsgálta, véleményezte, mire minden engedélyt megkaphatott. A Koppány-völgyi kistérség – élén Tabbal – ötven éve küzd azért, hogy megépüljön ez az út, ami közvetlen kapcsolatot biztosít a kistérség és a dél-balatoni terület között, jóval rövidebb úton megközelíthetővé téve az M7-es autópályát és a Balatont.

Korábban több hír is megjelent arról, hogy új út épül két somogyi zsáktelepülés, Lulla és Balatonendréd között, amivel a tabi kistérséget is jobban bekapcsolja a Balaton és az M7-es autópálya vérkeringésébe. A 9,6 kilométeres út az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program kiemelt projektjeként, 3,5 milliárd forintból épül. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A beruházás az eredeti tervek szerint 2009 tavaszán kezdődött volna meg 2010 végi befejezéssel, de időközben támadtak ellenzői, ami miatt az építkezés több mint egy évvel később, csak idén kezdődhetett meg. A helyi lakosok szerint az útépítés akadályozói között új nyomvonalat akaró telekspekulánsok, illetve a megnövekvő forgalom miatt nyugalmukat féltő fővárosi nyaralótulajdonosok állnak. A beruházás mintegy 200 méteren érinti egy közel 150 hektáros védett terület szélét.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás