Hirdetés
greenfo/mti

Elérte kapacitása felső határát a kínai Három szoros gát. A világ legnagyobb vízierőműve a Jangce folyón épült, két Balaton nagyságú duzzasztóban 175 méteres vízoszlop gyűlt össze az óriásgát térségében.

Az előző rekord 172,8 méter volt, ezt 2008-ban érték el, amikor a gigantikus erőmű elkezdett energiát termelni. Az áramfejlesztő berendezések így évi 84,7 milliárd kilowatt villamos energiát állítanak elő, és a létesítmény teljes mértékben betölti vízgazdálkodási, árvízvédelmi és hajózási funkcióit is.
A gátat szeptemberben zárták le, a jelenlegi víztömeg nagyjából két hónapig marad a tározóban, majd leeresztenek belőle, és 145-175 méter között szabályozzák a vízoszlop magasságát, az aktuális árvízvédelmi helyzetnek megfelelően. A Jangce középső folyásánál 660 kilométer hosszan elnyúló víztározót 1993-ban kezdték el építeni. Vizet 2003 óta gyűjt, az óriásgát pedig 2006-ban készült el. A forintban számolva közel 4500 milliárdos beruházás miatt több mint 1,4 millió embert költöztettek el a régióból.

A Három szoros gát a világ legnagyobb kapacitású, elektromos áramot termelő erőműve. A létesítmény összesen 15 kínai tartomány ellátását segíti. A projekt bírálói régóta figyelmeztetnek súlyos környezetkárosító hatásokra, földcsuszamlások és földrengések veszélyére, és arra, hogy a gát miatt nem tud természetes módon tisztulni a folyó. Idén nyáron a heves esőzések következtében hatalmas mennyiségű szemét és törmelék mosódott a Jangce folyóba, és kínai lapjelentések szerint a hordalékból egyes helyeken olyan vastag réteg keletkezett, hogy az emberek száraz lábbal tudtak közlekedni rajta.

Kapcsolódó anyagok:

Víztározó okozhatta a szecsuáni földrengést?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás