Hírek
34 strand és 7 vitorlás kikötő érdemelte ki idén a Kékhullám Zászlót a Balatonon és három nagy tavunkon. A minősítéseket Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter adta át tegnap Siófokon. Tegnaptól új MÁV járat indult Siófok Expressz néven.
Hírek
Példátlan döntést hozott két garabonci vetési varjú-kolónia ügyében a nyugat-dunántúli környezetvédelmi igazgatóság. A madarak kártételei miatt második éve tiltakozó gazdák most, a fészkelési időben, engedélyt kaptak a védett jószágok ritkítására!
Hírek
A szokásos mértéket meghaladó dévérkeszeg pusztulást észleltek az idén tavasszal a Balatonban. Ennek okát vizsgálta az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézetének Halkórtani Témacsoportja.
Hírek
Emlékszobát avattak kedden a madárgyűrűzés hazai meghonosítójának tiszteletére a Kis-Balaton Diás-szigetén. A szomszédos Fenékpusztán egész évben működik a gyűrűzőtábor, ahol sérült madarakat is gyógyítanak.
Hírek
Tegnap este az Országgyűlés három olyan törvényt fogadott el, amelyeknek a környezeti hatásai teljes mértékben kiszámíthatatlanok.
Hírek
Tegnap este az Országgyűlés három olyan törvényt fogadott el, amelyeknek a környezeti hatásai teljes mértékben kiszámíthatatlanok.
Hírek
A Magyar Nemzeti Parkok Hetén június 9. – 15. között a tíz hazai nemzeti park kedvezményesen látogatható családi programokkal várja a látogatókat. A Margitszigeten ma és holnap is bemutatkoznak a parkok.
Hírek
Szabó Imre zöldminiszter a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Zöld Toll-díjat adományozott a környezetvédelmi szemléletformálásban kiemelkedő tevékenységet végző újságíróknak, emellett Környezetünkért díjat, Környezetünkért Emlékplakettet és Miniszteri Elismerő Oklevelet adott át ma a környezet ügyéért tevékenykedő szakembereknek.
Hírek
A napokban mutatták be a Turizmus a természetért programot, amely Magyarország mellett Csehország és Lengyelország egy-egy bioszféra rezervátumának ökoturisztikai lehetőségeit tárta fel. A hazai programba bevont Gömör-Tornai térség a népi építészet emlékeit őrző falvaival, szelíd dimbes-dombos tájképével, gazdag természeti és kulturális értékeivel kiváló színtere lehet az ökoturizmusnak.
Hírek
Gyűrűzés, webkamerás megfigyelés, blog, örökbefogadás és névadás – mindannyian részesei lehetünk az idei első gólyák felcseperedésének.