Hírek
A 20 éve működő kis-balatoni “félkész” vízvédelmi rendszert egy 2009-ben záruló, 7,6 milliárd forintos nagyberuházással teszik teljessé; a program előkészítéséhez szükséges 519 millió forint 75 százalékát a Nemzeti Fejlesztési Hivatal állja.
Hírek
A 20 éve működő kis-balatoni “félkész” vízvédelmi rendszert egy 2009-ben záruló, 7,6 milliárd forintos nagyberuházással teszik teljessé; a program előkészítéséhez szükséges 519 millió forint 75 százalékát a Nemzeti Fejlesztési Hivatal állja.
Hírek
Ma délben megkezdődött a Sió-csatorna zsilipjének lezárása, a vízügyi szakemberek vasárnap este nyolc órára végeznek a munkával. A Balaton szeptembertől mostanáig tartó leengedésével a tó átlagos vízszintje elérte az alacsonyan fekvő déli települések számára is biztonságos 100 centiméteres értéket.
Hírek
A kormány a Balaton-törvény módosítását javasolja; az elfogadott javaslat szerint az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően újabb garanciális előírásokkal egészítenék ki a jogszabályt – mondta Batiz András.
Hírek
A Balatonon minden stéget ki kell vinni a partra október végéig: azokat a stégeket, amelyeket a tulajdonosok nem tesznek a partra, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Kirendeltségének munkatársai emelik ki, s csak térítés ellenében adják vissza.
Hírek
Többet tettünk az utóbbi években a tóért, mint kormányok általában szoktak? Vitathatatlan. Látszik az eredménye? Persze. Minden rendben volna a Balaton körül? Dehogy!
Hírek
Két hét után tegnap lezárták a Sió-csatorna zsilipjét. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleménye szerint a Balaton magas vízállása miatt a zöldtárca a közeljövőben dönt a zsilip újabb, teljes nyitásáról.
Hírek
A Balaton ökológiai állapota jó, a víz minősége kiváló, a vízszint megfelelő – közölte mai sajtótájékoztatóján Csopakon, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
Hírek
A Balaton kapcsán beigazolódni látszik az a szakértői feltételezés, miszerint szükségtelen a tó környezeti kockázattal járó mesterséges vízpótlása.
Hírek
A partnerség, az együttműködés jegyében szervez tréningeket a Balatoni Integrációs Kht., hogy ezzel is elősegítse a kapcsolattartást, a közös gondolkodást a turizmus és a környezetvédelem terén.
Hírek
Ahogy a múlt század második felében a tó üdülési célú hasznosítása egyre fontosabbá vált, a szabályozás fő céljává a vízszintingadozások lehető legkisebbre csökkentése vált.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.