Elkészült, az erdőtörvény módosítás tervezetéhez, a környezet és természetvédő szervezetek által készített, végleges, egyeztetett, összedolgozott vélemény, melyet a Kerekerdő Alapítvány, szerkesztést felvállaló szakértői, június 19-én eljuttattak az FVM Erdészeti Főosztályának.
Az Európai Bizottság történelmi lépést tett akkor, amikor néhány nappal ezelőtt elfogadta és a magyar Kormány számára elküldte azt a „hivatalos figyelmeztető levelet” (Letter of Formal Notice), amely a magyarországi környezetvédelmi termékdíj törvény egyes passzusainak diszkriminatív jellegére utal. Ez az első alkalom ugyanis az Európai Unió történetében, amikor valamely tagországban alkalmazott környezetvédelmi adó ügyében úgynevezett… Tovább »
Az öko-párt kezdeményezésére július 4.-én megalakult az egyesületi formában működő Élőlánc Budapestért választási szövetség. Programja többek között a zöldterületek védelmét, a gépkocsiforgalom csillapítását és a tömegközlekedés fejlesztését tűzi ki célul.
A Fővárosi Közgyűlés megbízásából elkészült a “Pro Verde! Budapest zöldfelületi rendszerének fejlesztési koncepciója és programja” című egyeztetési dokumentáció. A dokumentáció várhatóan a közgyűlés augusztusi ülésén kerül véglegesítésre. Addig szeretnénk, a szűk időhatárokhoz képest, széleskörű konzultációra bocsátani.
Az energiatakarékos, kompakt fénycsöveket szeretné népszerűsíteni a hagyományos izzókkal szemben egy ősszel megrendezésre kerülő nagyszabású kommunikációs programsorozaton a Zöld Gondolat Lovagrend.
A Kutya-segélyszolgálat Alapítvány a Fauna Alapítvány támogatásával Illatos úti Kutyamentõ Program néven új programot indít július 1-tõl. Olyan embereket keresünk, akik pénzükkel segítik hozzá a kutyákat, hogy kimeneküljenek az IllATOS ÚTról.
A Nemzetközi Duna Napon 11 360 aláírást adott át a WWF Magyarország a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Hajózási Főosztály főosztályvezető-helyettesének, Marton Tamásnak. A természetvédelmi szervezet célja, hogy a hajózás fejlesztése a Dunán úgy történjen, hogy megóvja a természetet és a folyó mentén élő emberek érdekeit is szolgálja.
Télen is nyitott ablaknál alszanak a panelben élők – a lakosság 1/5-e, közel 2 millió ember kénytelen több energiát elhasználni, mint amire feltétlen szüksége van. Ennek országosan is számottevő energia-pazarlás a következménye.
Ismét átadták a Magyar Örökség díjakat – tegnap délelőtt tizenegykor újabb hét név kerül be az Aranykönyvbe a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen.