Az MTVSZ Elnöksége értékelve a kormányprogram környezetvédelmi célkitűzéseit, valamint a környezet-és természetvédelem intézményrendszerében a napokban zajló leépítéseket és átszervezéseket úgy látja, hogy a környezet-és természetvédelem ügye a rendszerváltás óta nem volt ilyen veszélyeztetett, mint napjainkban.
A rovat kizárólagos támogatója
Megalakult az EHÖSZ
2006. június 24.
Az Energia-hatékony Önkormányzatok Szövetsége 2006. június 16-án, Óbudán tartotta alakuló ülését, ahol 10 alapító tag önkormányzat fogadta el hivatalosan is a közösen lefektetett célokat és szabályokat. Az új hazai szakmai szövetség célja, hogy elősegítse a hatékony önkormányzati energiagazdálkodást.
Nyílt levelek a környezetért
2006. június 22.
Lezárult a II. Nemzetközi Ifjúsági ÖKO-Parlament hazai szakasza
ÁSZ kritika a környezetvédelmi tárca átszervezéséről
2006. június 22.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb vizsgálata során számos kritikát fogalmazott meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) elmúlt években végbement átszervezésével kapcsolatban, és elmarasztalta a tárcát pénzügyi szempontból is.
Zöld vélemény az erdőtörvény módosítás tervezetéhez
2006. június 20.
Környezet- és természetvédő szervezetek véleménye, és javaslatai „Az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény módosításáról” szóló kormány előterjesztésről.
Biztonságos napozás – friss UV sugárzási adatok
2006. június 17.
A Nap az élet forrása, nélküle elképzelhetetlen az élet a Földön. A Nap jókedvre derít, örömet okoz és gyógyít. Nyáron azonban az erős napsugárzás – különösen az ózonréteg elvékonyodása óta – veszélyes is lehet az egészségünkre. Ezért fontos, hogy megismerjük a biztonságos napozás szabályait.
Közös projektet indít a Coca-Cola és a Duna-Dráva Nemzeti Park az ökoturizmus fellendítésére
2006. június 17.
A Coca-Cola magyarországi szervezete és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vezetői a nemzeti parkok történetében egyedülálló együttműködési megállapodást írtak alá 2006. június 15-én. A szervezetek a Coca-Cola 25 millió forintos támogatásának segítségével a Duna vízminőségének javítását és az ökoturizmus fellendítését tűzték ki célul a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. Az összeg az eddigi legnagyobb, környezetvédelmet szolgáló… Tovább »
4 megye 42 települése
2006. június 16.
A mai napon Őri István a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Pintér Erika a gesztor település polgármestere és a további 41 település polgármestereinek jelenlétében ünnepélyes keretek között felavatta a Tisza-tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Program keretében megépült tiszafüredi központi hulladékkezelő és –lerakó üzemet, a beszerzésre került gépeket.
Sólyom Lászlóhoz fordulnak a zöldek a Kánya-hegyi torony ügyében
2006. június 16.
Környezetvédelmi szervezetek, valamint négy érintett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere a Hegyközbe invitálja a köztársasági elnököt, hogy személyesen tájékozódjon a Kánya-hegyen megépített katonai torony szerintük káros hatásairól – közölte a Zöld Demokraták Szövetségének elnöke.
Zöld Béka díj a környezet védelméért.
2006. június 15.
A Deloitte minden szinten fontosnak tartja a környezetbarát és környezettudatos gondolkodás erősítését. 2001-ben alapította a Zöld Béka díjat, amelyet minden évben azok között a közép-kelet európai vállalatok között oszt ki, amelyek a legjobb éves környezeti vagy fenntarthatósági jelentéseket készítik.
Támogasd a Greenfot!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés