Bécsben ma adta át Őri István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) 2005. évi elnöke a szervezet elnöki tisztét Constantin Mihailescu moldáv környezetvédelmi miniszternek, aki 2006-ban felel az ICPDR tevékenységéért.
A rovat kizárólagos támogatója
Az Európai Bizottság a hulladékcsökkentés helyett a hulladékégetést támogatná?
2006. január 13.
Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozott három, az uniós hulladékpolitikát alapjaiban megváltoztató dokumentumot. A Hulladék Munkaszövetség szerint a Bizottság új javaslatcsomagjának eredményeképp több háztartási hulladék kerülne égetőkbe, és csökkenne az újrahasználatra kerülő, illetve az anyagában újrahasznosított hulladékok mennyisége.
Veszélyben a génbankok!
2006. január 10.
Az Országos Környezetvédelmi Tanács állásfoglalásában aggodalmát fejezi ki két génmegőrző intézet átszervezésével – megszüntetésével kapcsolatban.
Igényfelmérő kérdőív környezeti nevelési szolgáltatásról
2006. január 7.
A Nimfea Természetvédelmi Egyesület iskolák, pedagógusok körében a környezeti neveléssel kapcsolatos igényfelmérést végez azért, hogy az egyesület környezeti nevelési programját a nevelők és gyerekek elvárásait leginkább kielégítő módon tudják kialakítani. Szeretnénk megkérni, hogy szánjon 10 percet a kérdések megválaszolására.
Az ÉLŐLÁNC Magyarországért fehívása
2006. január 7.
Az ÉLŐLÁNC Magyarországért ökopolitikai szerveződés, programjának megvalósításához keres önkéntes aktivistákat és rendes tagokat budapesti szervezetébe.
Gázárháború: a kiszolgáltatottságot választjuk?
2006. január 4.
Az orosz-ukrán gázárháború Magyarországot sem hagyta érintetlenül. Bár a hazánkba érkező vezetékekben a nyomás helyreállni látszik, a politikai feszültség nem csökken. Egyetlen szó sem esik arról, hogy az ország energetikai szempontból kiszolgáltatott, holott az önrendelkezés felé is elindulhatna.
Meghalt Boros István, az OKTVF szóvivője
2006. január 4.
Életének 63. évében váratlanul elhunyt Boros István vízügyi szóvivő. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság kommunikációs vezetőjét, a korábbi vízügyi minisztérium sajtófőnökét 2006. január 3-án érte a halál.
115 ezer tonnával nőtt az újrahasznosítás 2005-ben
2005. december 30.
Csomagolási hulladékból az Öko-Pannon Kht. 313 ezer tonna visszagyűjtését és hasznosítását szervezte meg 2005-ben, ami 115 ezer tonnával haladja meg a megelőző évben kezelt mennyiséget – mondta Viszkei György, a csomagolásokat kibocsátó cégek hulladékgazdálkodási feladatait koordináló társaság ügyvezető igazgatója.
A csomagolási hulladéknál határidőre teljesül az uniós cél
2005. december 24.
A csomagolási hulladékokra vonatkozó európai uniós kötelezettségét határidőre teljesíti Magyarország, miután az idei újrahasznosítási arány az év végéig eléri az 50 százalékot – jelentette be Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
Kevés forrás maradt a termeszetkímélő gazdálkodásra
2005. december 23.
Az Európa Tanács által elfogadott költségvetésben egyáltalán nincs elkülönített összeg a természetvédelmi és környezetvédelmi programokat támogató LIFE+ alapra, ami az egyetlen forrás az európai veszélyeztetett élőhelyek és fajok védelméhez, valamint az egyik legjelentősebb forrás a Natura 2000 hálózat fenntartásához.
Támogasd a Greenfot!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés