Életének 83. évében, 2018. december 2-án elhunyt Várallyay György Széchenyi-díjas magyar agrármérnök, agrogeológus, talajkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, számos talajtani magyarországi és világtérkép szerkesztője. 1981 és 1997 között az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézet igazgatója volt.
Nem volt és ma sincs még egy ember, aki úgy ismerte az országnak minden zugát, mint ő. És aki úgy ismerte minden munkatársát is! Tudta az összes természetvédelmi őr nevét és azt is kinek hány gyereke van.Hatalmas tudását könyveiben, számtalan írásában és az egyetemi oktatásban is kamatoztatta és így generációknak adta át a természet szeretetét.
A L’Oréal–UNESCO „A nőkért és a tudományért” díj 2018-as társdíjazottja Kubinyi Enikő, az ELTE Természettudományi Kar Etológia Tanszék és a Szenior Családi Kutya Program tudományos főmunkatársa. Az idei év másik díjazottja Csapó Edit, az MTA-SZTE Biomimetikus Rendszerek Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. Gratulálunk!
Életének 89. évében, szeptember 10-én elhunyt Rakonczay Zoltán erdőmérnök, az intézményes természetvédelem magyarországi atyja. A szakma az ő érdemének tartja a jelenleg 10 igazgatóságból álló magyarországi nemzetipark-hálózat kialakítását, a szükséges jogszabályi hátterének és működtetési rendszerének megteremtését.
Sikerrel védte meg az örökerdők kezelésének ökonómiai kérdéseivel foglalkozó értekezését, majd a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tanévzáró kari tanácsülésén ünnepélyes keretek között vehette át summa cum laude minősítéssel doktori címét Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. termelési és természetvédelmi főmérnöke.
A Széchenyi-díjas biológus a nyolcadik ikszhez közelítve is rendszeresen dolgozik terepen. A haon interjúja dr. Varga Zoltánnal, a Debreceni Egyetem evolúciós állattani és humánbiológiai tanszékének professor emeritusával.
Nagy István a 4. Orbán-kormány agrárminisztere. A 24.hu portrét készített az eddig kevéssé ismert, kipróbált és hűséges Fidesz-harcosnak számító óvári gazdászról.
5 hazai és egy határon túli újságíró vette át az Aranytollat a MÚOSZ és a Sajtószakszervezet sajtónapi ünnepségén, ahol egyéb díjakat is átadtak. A Soó Rezső díjat annak ítélik oda, aki a környezetvédelem vagy a vízügy területén kimagasló munkát végzett. Az idei díjazott: Székely Tamás. (képünkön elől középen barna dzsekiben a Zöld Szervezetek Országos Találkozóján.… Tovább »
“A fák kivágása nagy bűn.” A nemzet kertésze, Bálint gazda hosszabb interjút adott a szombaton második éve aktív Ligetvédőknek, amelyben elmondja gondolatait a Liget Projektről, a budapesti Városligetről, és arról, kellenek-e múzeumok a városi parkokba.
Lakossági áramáremelést vagy új adóterhet hozhat Paks 2 Rémálom és pénzügyi csőd, ha egyszerre üzemelne a két atomerőmű – interjú Mártha Imre energetikai szakértővel, az MVM volt vezérével.