L’Harmattan Kiadó
Környezet és társadalom – XXI. századi forgatókönyvek sorozat
Terjedelem: 108 oldal
Ár: 1 800 Ft
A TUDOMÁNYT NEM ŰRLÉNYEK MŰVELIK
(ELŐSZÓ)
Ez a könyv tudományos munka, ám távolról sem értéksemleges. Hogyan lehetséges ez? Lehet-e a tudomány értékek iránt elkötelezett? Nem csorbítja-e ez az elköteleződés az objektivitást, a modern tudomány egyik alapkövetelményét?
A tudomány művelőinek többsége előszeretettel helyezi magát a semleges, objektív külső szemlélő pozíciójába, aki pusztán leírja a világ történéseit. Mintha a kutatók valamiféle űrlények lennének, akik a Földbolygóra tévedtek, és személyesen nem érintettek kutatásuk tárgyában. Abban pedig végképp nem, hogy világunk merre halad. „A tudomány dolga a világ leírása, megismerése, nem pedig a megváltoztatása” – hallhatjuk sokszor.
Csakhogy a tudománynak ez az értéksemleges, pusztán a világ leírására szorítkozó képe egy hamis mítosz. Ha továbbra is ragaszkodunk ehhez a képhez, akkor továbbra is becsapjuk magunkat. Mi, kutatók valójában – milyen meglepő – nem vagyunk űrlények. Ugyanannak a társadalomnak, ugyanannak a kultúrának vagyunk a tagjai, mint bárki más. Ugyanúgy emberek vagyunk, akik nem tudjuk függetleníteni magunkat a társadalmi problémáktól, és akiknek az értékrendjét és világnézetét nagymértékben meghatározza annak a kultúrának a gondolkodásmódja, amelynek mi is részei vagyunk. Értékrendünk és világnézetünk pedig nagy mértékben befolyásolja kutatási tevékenységünket – kezdve azzal, hogy milyen kutatási témát választunk, egészen a publikációkig. Nem is történhet ez másképp. Roppant nehéz elképzelni egy olyan kutatót, aki munkahelyére beérve leadja az agyát a ruhatárban, és berak helyette egy másikat, hogy értéksemleges módon tudja kutatásait végezni.
Ám miképp lehet akkor értékes, színvonalas tudományos munkát végezni? Ha minden kutató bizonyos értékek, illetve meggyőződések iránt elkötelezett, van-e egyáltalán értelme objektivitásról beszélni? Születhetnek-e olyan tudományos eredmények, amelyek nem súlyosan torzítottak a kutató gondolkodásmódjának irányába? Egyfelől el kell fogadnunk, hogy ez a torzítás bizonyos fokig kiküszöbölhetetlen. Másfelől viszont nekünk, kutatóknak törekednünk kell arra, hogy minél inkább enyhítsük ezt a torzítást. Ennek egyetlen lehetséges módja van: a folyamatos önreflexió. Minél inkább tudatában kell lennünk értékrendünknek és világnézetünknek, lépten-nyomon vizsgálnunk kell, hogy ezek miként befolyásolhatják eredményeinket, és törekednünk kell arra, hogy minél kevésbé tegyék.
Így tudjuk közelíteni – bár soha el nem érni – az objektivitás ideálját.
A szerző, Takács-Sánta András bemutatja a könyvet a budapesti Nyitott Műhelyben. Fotó: Bajomi Bálint.
A fentiek értelmében magam egy percig sem igyekeztem értéksemleges könyvet írni. Nem is tehettem volna, hiszen nyilvánvalóan a vizsgálódásaim sem értékfüggetlenek. Olyan kutató vagyok, aki nem csupán megismerni és leírni akarja a világot (pontosabban annak egy szeletét), hanem szeretne segédkezni a megváltoztatásában is. Már tizenéves korom óta az ökológiai válság az a társadalmi probléma, amelyik a leginkább érdekel, és már akkoriban tudtam, hogy hivatásszerűen is ezzel akarok foglalkozni. Szerencsés vagyok, mert doktorandusz korom óta, immár csaknem két évtizede meg is tehetem ezt.
Az évek során a környezeti problémák vizsgálatától egyre inkább a megoldási lehetőségek felé mozdultam el. Ennek a folyamatnak egy fontos lépéseként 2008-ban életre hívtam, és számos munkatársammal együtt elindítottam a Kisközösségi Programot, amely egyszerre kutatási és akcióprogram. Szilárd tudományos alapokat teremtve és azokra építve igyekszik társadalmi változásokat előmozdítani. A Program fő célja, hogy minél több ökologikus helyi kisközösség kialakulását segítsük elő itthon, mindenféle méretű településen. Olyan kisközösségekét, amelyek hozzájárulnak egy kevésbé környezetterhelő életmód kialakításához, az egy helyen lakó emberek közösséggé kovácsolásához, valamint a helyi gazdaság erősödéséhez. Hisszük, hogy az ökológiai válságtól csak akkor szabadulhatunk meg, ha az egy helyen lakó emberek közötti együttműködés a mainál sokkal inkább előtérbe kerül.1
Ez a könyv a Kisközösségi Program szellemiségében az ökologikus helyi (kis) közösségek kiemelt társadalomformáló szerepéről szól. Azt mutatja be, hogy e közösségek miért lehetnek kulcsfontosságú szereplők az ökológiailag fenntartható társadalmak megteremtésében. Az első 6 fejezet elméleti alapokat igyekszik nyújtani mindehhez, míg a 7. és a 8. terepi közösségkutatásaink eddigi
eredményeit taglalja.
A könyv témája nem köthető egyik klasszikus tudományterülethez sem. Ha valahol mégis el akarjuk helyezni a tudomány térképén, leginkább két, vállaltan transzdiszciplináris területhez sorolhatjuk: nagyobbrészt a humánökológiához2, kisebb részben pedig a közösségtanulmányokhoz3 (community studies). Konkrét kutatási területem valójában e két terület metszéspontjában található. Mind a humánökológiára, mind pedig a közösségtanulmányokra igaz, hogy transzdiszciplínaként számos klasszikus diszciplína jó néhány részterületével átfednek. Ennek megfelelően a vidékszociológiától és a környezetszociológiától kezdve, a környezetpszichológián, az ökológiai közgazdaságtanon, a kulturális antropológián, a politikatudományokon stb. át egészen az ökológiáig sokféle klasszikus tudományterületről használtam föl tanulmányokat a könyvhöz.
A fentebb leírtaknak megfelelően a kutatás során igyekeztem folyamatosan reflektálni a saját elfogultságaimra. Egyfelől határozottan úgy gondolom, hogy az ökologikus helyi közösségeknek kulcsszerepük lehet az ökológiai válság enyhítésében. Másfelől viszont nagyon ügyeltem arra, hogy ez a vélekedésem a lehető legkevésbé torzítsa az eredményeket: törekedtem arra, hogy ne idealizáljam e közösségeket, lássam korlátaikat, problémáikat is, és ne is hallgassam el ezeket az olvasók előtt.
*
Noha a könyv anyagának nagyobb része különálló tanulmányokként már megjelent különböző folyóiratokban, illetve könyvekben, a kötet korántsem pusztán publikációgyűjtemény. Egyrészt a korábban megjelent szövegeket számos helyen fölfrissítettem, módosítottam, kiegészítettem. Másrészt a tanulmányokat egységes ívbe szerkesztettem, és igyekeztem, hogy a szöveg minél inkább koherens egészet
alkosson – ez reményeim szerint sikerült is.
A könyv borítóján ugyan csak az én nevem szerepel, ám rengeteg ember segédkezett a megszületésében. Mindenekelőtt a Kisközösségi Program jelenlegi és egykori munkatársainak kell köszönetet mondjak, akik különösen a 7. és 8. fejezetben részletezett terepi kutatásokban játszottak aktív szerepet, de jó páran közülük bizonyos szövegrészeket lektoráltak is. Hasonlóan hálás vagyok doktoranduszomnak, Bódi Balázsnak is, aki a 2. fejezet társszerzője – ő dolgozta föl a Tikopiával kapcsolatos régészeti és néprajzi forrásokat. Boda Zsolt, Hajdu Gábor, Kelemen Eszter, Kocsis Tamás, Lányi András, Málovics György, Pataki György és a Socio.hu Társadalomtudományi Szemle szakfolyóirat anonim bírálói értékes észrevételekkel javították egyes szövegrészek minőségét. Köszönöm Glied Viktornak és Pánovics Attilának, hogy évekkel ezelőtt fölkértek a 6. fejezet alapjául szolgáló tanulmány megírására. Hálás vagyok egyik volt szakdolgozómnak, Nagybán Piroskának is, akivel sokat beszélgettünk a vallásról mint a közösségek egyik lehetséges összetartó erejéről, számos értékes szakirodalmat talált a témában, nem mellesleg pedig egy remek szakdolgozatot is írt belőle. Végül, de nem utolsósorban köszönöm minden ELTE-s diákomnak, akik az elmúlt években jártak a kutatószemináriumaimra, hogy ily módon részt vállaltak a 8. fejezetben bemutatott akciókutatásokból.
Takács-Sánta András
2017. június
1 Részletesebb információkért a Kisközösségi Programról lásd a www.kiskozossegek.hu oldalt.
2 Humánökológia címszó alatt sokan sok mindent értettek már. Jómagam az egyik leginkább bevett értelmezést követve a környezeti problémákkal, azok társadalmi okaival és következményeivel, valamint az e problémák elleni cselekvés lehetőségeivel foglalkozó, társadalom- és természettudományi diszciplínákon egyaránt átívelő tudományterületet értem alatta (vö. Nánási 2005, Takács-Sánta 2009a). Ebben az értelemben használjuk a kifejezést az ELTE TÁTK humánökológia mesterszakán is, amelynek vezetője vagyok.
3 A közösségtanulmányokról jó összefoglalást ad Becze (2010) és Kovács (2007).
