Gyógynövények a népi gyógyászatban
Dátum: 2011. augusztus 06.
Helyszín: Székelyszabar, templom
URL: www.ddnp.hu
Email cím: komlos@ddnp.kvvm.hu
A program a Baranya megyei Székelyszabar XIX. században felszentelt templomától indul. A már a XIV. században megemlített települést sokáig főként németek lakták. A német lakosság egy részének kitelepítése után székelyek érkeztek, melyre a település nevének „Székely” előtagja is utal.
A községet elhagyva a program a székelyszabari erdőben tett interaktív sétával folytatódik. A túrán az érdeklődők a változatos élőhelyekkel rendelkező terület fás- és lágyszárú növényeivel, illetve azok gyógyhatásával ismerkedhetnek meg. A résztvevők számos érdekességet hallhatnak a gyepes, az erdős, a dombvidéki, illetve patak menti élőhelyek különböző növényeiről, megtudhatják, hogy a sokak által gyomnövénynek vagy közönséges növénynek tartott fajokat (réti füzény, aranyvessző, nagy csalán) hogyan és mire használták a népi gyógyászatban. Az érdeklődők információt kaphatnak a különféle gyógynövények gyűjtéséről, kezeléséről, tárolásáról, alkalmazásának módjáról is.
Helyszín, időpont: Székelyszabar, templom, 10:00 óra (gyülekező: 9:45-kor)
GPS: N46°02,845’ E18°36,031’
Túra hossza, időtartama: 2-3 km, 4-5 óra
Részvételi díj: 450 Ft/fő
Hasznos:
Fontos a kényelmes túracipő/bakancs és az időjárásnak megfelelő túrafelszerelés megválasztása, valamint a szúnyogok és a kullancsok elleni védelem! A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt.
Információ, bejelentkezés csoportoknak: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon: 30/326-9459, 30/377-3388
E-mail: evahorvath@ddnp.kvvm.hu