A rovat kizárólagos támogatója

Közösségi Alapú Gazdaságfejlesztés Jelen Időben – konferencia

Dátum: 2016. november 11.

Helyszín: Budapest, XI. ker., Pázmány Péter sétány 1/A

A Közösségfejlesztők Egyesülete 2016-ban is megrendezi éves Közösség konferenciáját, ezúttal az ELTE TáTK Humánökológia szak, valamint az ELTE TáTK Közösségi és Civil Tanulmányok szak közreműködésével.

Arról beszélgetünk, hogy a közösségi alapú helyi kezdeményezések esetében miként értelmeződnek a „közösség”, „közösségi”, „közösségi alapú” fogalmak, valóban közösségiek –e az annak mondott kezdeményezések; mi lehet az oka annak, hogy nő az ilyen jellegű kezdeményezések száma és az ezek iránti igény, és hogy milyen esélyeik vannak a közösségi alapú gazdasági kezdeményezéseknek ma Magyarországon.

A konferencia időpontja: 2016. november 11., 10-16 óra (regisztráció 9.30-tól).
Helyszíne: ELTE TáTK Kari Tanácsterem, (Budapest, XI. ker., Pázmány Péter sétány 1/A, 0.100C)

Program

09.30 – 10.00 Regisztráció
10.00 – 10.10 Köszöntő (Péterfi Ferenc, Közösségfejlesztők Egyesülete)
10.10 – 10.35 Mi az, hogy „mi”? – Lányi András, ELTE TáTK Humánökológia MA
10.35 – 11.00 Közösség: Hogy adhatunk értéket egy túl sok mindent jelentő fogalomnak? – Takács-Sánta András, ELTE TáTK Humánökológia MA, Kisközösségi Program
11.00 – 11.25 Mi van a trendi téma mögött? – Mészáros Zsuzsa, Közösségfejlesztők Egyesülete

1.25 – 11.35 Kérdések

11.35 – 11.45 Kávészünet

11.45 – 12.10 …csupán egy tudatfejlődési evolúciós ugrás – Vágvölgyi Gusztáv, Inspi-Ráció Egyesület
12.10 – 12.35 Integratív szemléletmód a közösségi kezdeményezések vizsgálatára – Mester Attila, Profilantrop Egyesület
12.35 – 13.00 Kérdések, vélemények, hozzászólások – plenáris beszélgetés a délelőtt elhangzott előadások kapcsán 

13.00 – 13.30 Ebédszünet 

13.30 – 13.55 A közösségi gazdaságfejlesztési kezdeményezések esélyei Magyrországon – Kajner Péter, ELTE TáTK Humánökológia MA
13.55 – 14.30 Mit miért? – Közösségi alapú (gazdasági?) kezdeményezések és társadalmi vállalkozások párbeszéde. Tóth Vivien (Közösségfejlesztők Egyesülete), Szalay Ágnes (Gólya), Benkő Fruzsina (InDaHouse), Vízkelety László (KÖSZSZ), Mester Zsuzsa (Filantrópia Adománybolt). Moderátor: Kovách Eszter, ELTE TáTK, KCMA
14.40 – 15.10 Reflexiók a konferencián elhangzottakra – Vercseg Ilona, Közösségfejlesztők Egyesülete, ELTE TáTK KCMA
15.10 – 15.45 Vélemények, hozzászólások – plenáris beszélgetés

A konferenciával kapcsolatban további információk: kofe@kkapcsolat.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás