A román kormányfő mégsem javasolja Verespatakot világörökségi címre

mtvsz.blog.hu

2017. január 2. 13:15

A román kormányfő mégsem javasolja Verespatakot világörökségi címre

Dacian Cioloș, a leköszönő román kormányfő mégsem nyújtja be a Verespatakot világörökségi címre javasló beadványt. A román kormányszóvivő legutóbbi sajtóközleményében a beruházó kanadai Gabriel Resources által Verespatak ügyében Románia ellen indított perre hivatkozva indokolta a kormány döntését. A verespataki Alburnus Maior Egyesület szerint ezzel Ciolos korábbi ígéreteit megszegve elárulta Verespatakot.

Nyilatkozatok szintjén Dacian Cioloș román miniszterelnök már számos alkalommal megerősítette, hogy Verespatak méltó lenne a világörökségi címre, és hogy minden szükséges lépést meg fog tenni azért, hogy a település felkerülhessen az UNESCO listájára. Úgy tudjuk, a világörökség címre való beterjesztéshez a javaslat december végére már teljesen elkészült, ennek ellenére a leköszönő kormányfő korábbi álláspontjával teljesen szembe menve végül a bányavállalat érdekeit a közérdek elé helyezte.

Mint ismeretes, a Gabriel Resources tavaly januárban indított pert a román állam ellen azért, mert az nem engedélyezi a Verespatakra tervezett cianidos technológiájú aranybánya beruházást. A hírek szerint a kanadai cég 4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól.

Laurens Ankersmit, a környezetvédelmi joggal foglalkozó ClientEarth szervezet kereskedelmi szakjogásza szerint a Verespatak világörökség listára való felterjesztését nem akadályozhatja meg a Gabriel Resources által a román állam ellen indított per. A Románia és az Egyesült Királyság valamint Kanada közötti kétoldalú befektetési egyezmények nem biztosítanak ilyen jogokat a befektetők számára.

A Verespatakra tervezett aranybánya beruházás megvalósulását évek óta számos jogi hiányosság - többek között a környezetvédelmi engedély hiánya - akadályozta, nem lehet azt mondani, hogy már csak az utolsó akadály hiányzott a bánya elindulásához. Ráadásul, a világörökség listára történő felvétel az nem a javaslattevő állam egyoldalú döntése, hanem arról az UNESCO megfelelő testületei döntenek a Világörökségi Egyezmény szigorú feltételei alapján. Ezért az a kijelentés, hogy a világörökségi címre való felterjesztés veszélybe sodorná a román állam pozícióját a Gabriel Resources által indított befektetésvédelmi perben, nélkülöz minden jogi alapot, emellett szakértők tucatjai erőfeszítéseinek és a javaslatot támogató állampolgárok ezreinek cserbenhagyása - tette hozzá Ștefania Simion, az Alburnus Maior Egyesület jogi koordinátora.

Ez a döntés újabb bizonyíték arra, hogy hogy a már meglévő befektetésvédelmi egyezményekben szereplő illetve tervezett vagy csak ratifikálásra váró transzatlanti kereskedelmi egyezményekbe (TTIP, CETA) tervezett befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS, ICS) milyen károkat okozhat. Sok esetben már egy ilyen külföldi befektető által indított per megakadályozhat közérdekű döntéseket, vagy legalábbis ürügyként szolgálhat egyes döntéshozók számára.  Ezért is kell nemet mondanunk az olyan trójai egyezményekre, mint a CETA és a TTIP.

Forrás: Cioloș Government betrays Roșia Montană (rosiamontana.org)




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés