Hirdetés

A Tisza Élővilágának Emléknapján, február 1-jén indul el a nevezés az 5. PET Kupára. Idén a PET kalózok a Dombrád és Tiszalök közötti folyószakaszról gyűjtik össze a főként pillepalackból álló hulladékot. Az ötödik születésnapját ünneplő környezetvédelmi programban az idén olyan szakaszok is megtisztulnak a Tiszán és árterében, mint a világörökségi Tokaj.

A PET Kupa elmúlt négy évben szerzett sikerének kulcsa, hogy egy olyan nehéz és veszélyes feladatot, mint amilyen a szemétszedés, szórakoztató, inspiráló, csapatépítő tevékenységgé, életre szóló kalanddá alakít. A PET Kupa az első, és tudomásunk szerint egyetlen olyan kezdeményezés a világon, ami a környezetszennyező anyagok felhasználásával küzd a környezetszennyezés ellen.

A kalózok az elmúlt években több mint 10 tonna szennyező anyagot távolított el a Tiszából, és több mint 60 súlyosan szennyezett parti területet derítettek fel, amelyekből 20-at teljesen meg is tisztítottak. A PET Kupának köszönhetően eddig több mint 30 hulladékhajó épült, helyi közösségek csatlakoztak a környezetvédelmi erőfeszítésekhez, és a filmeknek köszönhetően ezrekhez jutott el a hír, hogy a Tisza segítségre szorul.

Az idei verseny újdonsága, hogy a Tisza egyik mellékfolyója is csatlakozik a kezdeményezéshez: a Bodrog mentén élők is hajóra szállhatnak kedvenc folyójuk megtisztításáért. Ezt a csapatot a Zöld Kör természetvédelmi szervezet vezeti, Sárospataktól Tokajig tisztítják majd a folyót és annak partjait, erdejeit. „A Tisza és a Bodrog évezredek óta Tokaj ütőerének számít. A folyók állapota meghatározza városunk minőségét és megítélését, ezért nagyon fontosnak tartom az olyan természetvédelmi akciókat, mint a PET Kupa. Külön öröm számunkra, hogy az idén Tokaj hídjánál találkozik majd a tiszai és a bodrogi csapat, utána pedig itt tartják pihenő napjukat.”- üdvözölte a verseny kiírását Posta György, Tokaj polgármestere

Idén nyáron 2017. július 1-jén veszi kezdetét a szemétszedő verseny.

A szervezők várják elszánt magáncsapatok, cégek, támogatók, önkéntesek jelentkezését! “Ez valóban nagy kaland! Ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogyan csatlakozz hozzánk, a legjobb az lesz, ha megismerkedsz a kezdeményezésünkkel. Van ugyanis egypár dolog, amit nem árt, ha tudsz, még mielőtt magad is felvennéd a kesztyűt, és beállnál a hétpróbás PET Kalózok közé!” – hirdeti weboldalán a PET Kupa szervezője, a Természetfilm.hu 

NEVEZZ! Versenyszabályzat és nevezési szándéknyilatkozat >>>

Legyél önkéntes!  http://petkupa.hu/hu_HU/onkentesseg/

Legyen a Ti cégetek a Tisza megmentője!  Indítsd el céges hajódat a nyári versenyen >>>

Ők már segítettek:  http://petkupa.hu/hu_HU/tamogatok/partneri-kapcsolat/

További információ a szervezőktől:

Hankó Gergely, 06 30 314 7550, gergelyhanko@gmail.com

Dóra Szilvia, 06 20 9 454 808, doraszilvia@gmail.com

Molnár Attila Dávid, 06 30 655 7722, molnar.attila.david@termeszetfilm.hu

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás