Az orvosi szakirodalom nem támasztja alá egyértelműen, hogy Omega-3 zsírsavat extra adagban is be kellene vinni az emberi szervezetbe. Ez pedig azért nagyon fontos, mert ha ez igaz, akkor a zsírsavat táplálékkiegészítőként előállító teljes iparágra sincs szükség.

Hosszú ideje heves tudományos és részben áltudományos vita folyik arról, hogy érdemes-e extra adag vitaminokat és különféle étrend-kiegészítőket szedni. Az egyik érvelés szerint kizárt, hogy a modern világban egy ember mindig úgy reggelizzen, ebédeljen és vacsorázzon, hogy minden szükséges tápanyagot kellő mennyiségben magához vegyen, ezért szükség van kiegészítésre. A másik véglet szerint mindez ablakon kidobott pénz és erőforrás.

Most egy neves amerikai szakújságíró is beszállt a vitába azzal, hogy egészen új összefüggésekre hívta fel a figyelmet. Paul Greenberg, a The New York Times, a New Yorker és a National Geographic rendszeres szerzője elsősorban a halászat globális hatásaival foglalkozik, és ennek kapcsán ásta bele magát az Omega-3 zsírsavak komplex kérdéskörébe. Ez az a zsírsav, amely sok étrend-kiegészítőben megtalálható, és ipari előállításának legfőbb forrása a tengeri hal.

A zsírsavak olyan molekulák, amelyek egyik jellemzője egy hosszú szénlánc, vagyis egy olyan rész, ahol szénatomok kapcsolódnak egymáshoz, egyes vagy kettős kötéssel. A szénlánc első szénatomját alfának, az utolsót pedig omegának nevezik. Ha az omega végéről nézzük a molekulát, és a harmadik illetve negyedik szénatom között találjuk a lánc első kettős kötését, akkor egy Omega-3 zsírsavról van szó.

Greenberg a most megjelent könyvében nem megy szembe azzal az általánosan elfogadott véleménnyel, hogy az Omega-3 zsírsavak fogyasztásának kedvező élettani hatásai vannak. Azt viszont állítja, hogy az orvosi szakirodalom (szerinte) nem támasztja alá egyértelműen, hogy Omega-3 zsírsavat extra adagban is be kellene vinni az emberi szervezetbe. Ez pedig azért nagyon fontos, mert ha ebben igaza van, akkor a zsírsavat táplálékkiegészítőként előállító teljes iparágra sincs szükség.

Elég éles kérdésről van szó, mert rengeteg halat halászunk le, és egy jelentős részüket csak azért, hogy Omega-3 étrend-kiegészítő legyen belőle. Nagy pénzek forognak ebben a bizniszben, Greenberg adatai szerint évente 20-25 milliárd kilogramm halat vesz ki az ember a tengerekből úgy, hogy azok sosem kerülnek az étkezőasztalra, hanem feldolgozzák őket olajukért. Ez a teljes globális halászat egynegyede.

A legérintettebb hal egy szardellaféle, az Engraulis ringens, amelyet Greenberg megsütve megkóstolt, és szerinte finom, ám ennek ellenére sem fogyasztja az ember jelentősebb mennyiségben. Mégpedig azért nem, mert a feldolgozóipar állateledelt és szerves trágyát készít belőle, az Omega-3 zsírsav tartalmát pedig étrend-kiegészítő tablettákba préseli.

Ez a 20-25 milliárd kilogramm hal a tengeri tápláléklánc kellős közepén helyezkedik el, vagyis a kisebb halak ragadozója és a nagyobb halak tápláléka is egyben. Ha pedig feleslegesen halásszuk le, akkor feleslegesen borítjuk fel ezt a láncot, és sodorjuk veszélybe azokat a fajokat, amelyeknek ez a réteg a tápláléka.

Az érvelés jogosságához azonban egyértelműen el kellene dönteni, hogy az Omega-3 extra bevitele szükséges vagy felesleges, és Greenberg itt már elég nehéz pályára merészkedik. Az Omega-3 élettani hatásainak ugyanis könyvtárnyi szakirodalma van, az egyik, elsősorban orvosi témákra koncentráló tudományos cikk-kereső, a PubMed például több mint 27 ezer szakcikket ad ki jelenleg ebben a témában. Laikusként esély sincs arra, hogy ezt a mennyiséget valaki értelmezze és messzemenő következtetéseket vonjon le belőle.

Greenberg egy interjúban most azt fejtegette, hogy statisztikai elemzése szerint a szakcikkek többsége azt mutatja ki, hogy az Omega-3 bevitele és a kedvező élettani hatások együttes jelenléte sok esetben bizonyított. Ez azonban csak olyan, mintha azt mondanánk, hogy ahol tojás van, ott általában a csirke is megtalálható, de azt már nem tudnánk egyértelműen bizonyítani, hogy a tojásokat a csirkék tojták. Greenberg ezért az úgynevezett randomizált, kontrollált vizsgálatokra helyezné a hangsúlyt, amelyek módszertanát most nem részletezzük, de valóban alkalmasabbak az ok-okozati összefüggések feltárására.

Greenberg szerint ezek a speciálisabb vizsgálatok nem feltétlenül támasztják alá az összefüggést, de amikor a G7 megnézte a PubMeden, hogy hány randomizált tanulmány érhető el jelenleg az Omega-3 kiegészítők témájában, még ebből is 728 darabot találtunk. Véletlenszerűen megnéztünk ezekből néhány tucatot, és azt láttuk, hogy valóban van olyan, amelyben az Omega-3 zsírsavat plusz forrásként kapó páciensek állapotában semmilyen változást nem sikerült kimutatni. De van olyan is, ahol sikerült, méghozzá nem is egy. Ezzel tehát a kép nem tisztult ki teljesen. Mindenesetre Greenberg a tengeri halászat szakértőjeként láthatóan nagyon szeretné megmenteni sok tonna hal életét és a teljes tengeri tápláléklánc sértetlenségét, az Omega-3 ipar szükségességét azonban csak úgy tudja megkérdőjelezni, hogy azzal még sok tudományos vitába kell majd keverednie.

Magyarországon egyébként a kevés halfogyasztás miatt kevés Omega-3-at viszünk be az étkezésekkel, de a jó hír az, hogy ennek a zsírsavnak elég sok növényi forrása is van. (Az Omega-3 egyébként úgynevezett esszenciális zsírsav, ami azt jelenti, hogy az emberi szervezet számára létfontosságú, de nem tudja előállítani, ezért kívülről kell bevinni.) A nálunk is könnyen elérhető gyümölcsök közül például a kiviben és a vörösáfonyában van nagy mennyiségben.

Hogy Greenbergnek sikerül-e bármilyen hatást elérnie az elméletével, az erősen kérdéses, de a megoldási javaslata ettől függetlenül is figyelemre méltó. Azt mondja ugyanis, hogy az orvosok által széles körben nálunk is ajánlott mediterrán diétát érdemes lenne úgy kiegészíteni, hogy azzal a környezetünket és a halakat is védjük. Konkrétan: a mediterrán diéta alapvető jellemzőit, az állati eredetű fehérje bevitel viszonylag alacsony szinten tartását, a sok gyümölcs és zöldség fogyasztását, a teljes kiőrlésű gabonák előtérbe helyezését és az olívaolaj használatát meg lehetne tartani, de a fehérje forrását bizonyos típusú halakra és tengeri élőlényekre kellene koncentrálni.

Ilyen lehetne a szardella és a hering, mert ezek tele vannak Omega-3 zsírsavakkal, a halászásuk azonban sokkal kevésbé karbonintenzív, mint más halaké, és a higanytartalmuk is alacsonyabb. Egyébként is sokkal értelmesebbnek tűnik kevesebb szardellát halászni, de azt megenni, és úgy megszerezni az Omega-3-at, mint milliárd tonnákat halászni, feldolgozni, és tablettás kiszerelésben lenyelni.

A másik csoportot a kagylók és az osztrigák alkotják, amelyek szintén tele vannak Omega-3-mal, és ha a piaci keresletet fel tudnánk futtatni, akkor az azt kiszolgáló tenyésztés mértéke is nőhetne, ami jót tenne a vizeknek, hiszen ezek a fajok gyakorlatilag tisztábbá teszik a tengeri környezetet. g7.24.hu
 

Csúcson a haltermelés? Túl sok hajó cirkál túl kevés halért

Tovább bővül a globális haltermelés a következő évtizedben, annak ellenére, hogy a tenyésztett állomány korábbi robbanásszerű növekedése lassul és vadon élő halak halászata kiegyenlítődni látszik –olvasható az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentésében.

A szervezet frissen közzétett kiadványa, A halászat és akvakultúra helyzete a világban (SOFIA) szerint 2030-ra a halászat és az akvakultúra összesített kibocsátása 201 millió tonnára nő majd. A prognosztizált érték 18%-kal haladja meg a jelenlegi 171 millió tonna termelési szintet. A jövőbeni növekedés azonban folyamatos fejlesztéseket igényel, melyek magukba foglalják a halászati gazdálkodási rendszerek erősítését, a veszteségek és a hulladék mérséklését, illetve bizonyos problémák kezelését, mint az illegális halászat, a vizek szennyezése és az éghajlatváltozás. „Az ágazatban vannak még kihívások, ilyen például a nem fenntartható halászat arányának csökkentése,” – mondta a FAO főigazgatója, José Graziano da Silva.