Változó világ

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2016. február 22. - 2016. december 12.

Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ

Letölthető anyag

A Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus Ökológiai Szakosztálya egy új ökológiai fórumot indított el 2015-ben „Változó világ” címmel az MTA Könyvtár és Információs Központban (Budapest, V. ker., Arany János utca 1. II. emelet).

Néhány évvel ezelőtt azért alakítottuk meg a Magyar Szociológiai Társaság kereti között a Holisztikus Ökológiai Szakosztályt, hogy a természet és a társadalom kapcsolatával foglalkozó kérdéseket holisztikus szemléletben, azaz a tudományos megközelítések mellett a művészeti és a vallási szempontokat is figyelembe véve vitassuk meg. Az elmúlt néhány évben mind a természetben, mind a társadalomban egyre jelentősebb változásokat figyelhettünk meg, és egyre gyakrabban fordulnak elő a rendkívüli időjárási és társadalmi jelenségek. Ezért határoztuk el 2015 tavaszán, hogy megszervezünk egy olyan fórumot, ahol a körülöttünk és velünk együtt gyorsan „változó világról” – amely egyaránt magában foglalja a természetben és a társadalomban történő változásokat – előadások hangozzanak el a változások lehetséges okairól, az átélt események tapasztalatairól, és a változások várható következményeiről. Ez a fórum nyitott a felmerülő kérdések iránt érdeklődő emberek számára is, ezért minden alkalommal lehetőség nyílik a hozzászólásokra, a vitára és a személyes beszélgetésekre is. Emellett lehetőséget nyújt arra, hogy közösen keressük a választ a természet és a társadalmak jövőjét meghatározó kérdésekre.

Az előadások előtt elhangzó versek, az előadások után hallható zeneművek, és a falakra kitett képek a művészetek segítségével mutatják be a természet és a társadalom közötti harmonikus együttélés lehetőségeit.

Az elmúlt évben az előadásoknak a Párizsban 2015. november 30. és december 11. közötti „Klímacsúcs” volt a fő témája. Ezért ennek az előadássorozatnak a „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”alcímet adtuk. (Antal Z. László a párizsi klímacsúcsról szóló rövid tanulmánya, amelyben néhány elhangzott előadást is röviden ismertet, a Magyar Építőművészetben jelent meg. Az előadássorozatról felvételek is készültek, amelyek mindenki számára elérhetőek: http://infocracy.hu/)

 

Antal Z. László, a rendezvénysorozat szervezője.Antal Z. László, a rendezvénysorozat szervezője.

 

Az ez évi program alcíme: Kertész leszek, mert ennek célja helyi és közösségi szintű ökológiai szellemiségű programok bemutatása, ezek eredményeik és kudarcaik elemzése, és a jövőbeli lehetőségeik megvitatása. Ezeket azért különösen fontos programok napjainkban, mert egy lehetséges társadalmi választ adnak az ökológia válságra. Azért József Attila versét választottuk alcímnek, mert ez vers arra is utal, hogy a jelenlegi helyzetben – amikor a párizsi klímacsúcs után, ahol az érdemi nemzetközi megállapodások esélye minimálásra csökkent -, az időjárás változásai miatt várható társadalmi változásokra fel kell készülni. Ennek a felkészülésnek az egyik Magyarországon megvalósítható lehetőségét mutatják be azok a helyi és közösségi szintű programok, amelyek célja, a „kertész leszek” hangulatához hasonlóan az, hogy az emberek újból közelebb kerüljenek természethez.

TalicskaTalicska

 


A részletes program:

Minden hónapban egy hétfő este hangzanak el az előadások 5 és 8 óra között.

Február 22.

Vida Gábor: "Antropocén remények és esélyek"
Bemutatkozó program: Hagyományos értékek – újszerű megközelítés
Előadó: Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere
Részletek itt >>>>>
Az esemény Facebook-oldala itt érhető el>>>>>

Március 21.

Nobilis Márió: Az „Áldott légy” enciklika üzente a helyi közösségek számára
Bemutatkozó program: Visnyeszéplak, az ökofalu
Részletek itt>>>>>

Április 25.

Kükedi Zsolt: Városi öko-közösségek
Bemutatkozó program: Szekszárd, a klímabarát település
Részletek itt >>>>>

Május 23.
Kajner Péter (Szövetség az Élő Tiszáért): Fenntarthatósági kezdeményezések falun
Üveges Gábor (polgármester, Hernádszentandrás): Hernádszentandrás – Bioszentandrás – …mint egy nagy család címmel.
Részletek itt >>>>>

Szeptember 26.
Béres Tamás (egyetemi tanár, Evangélikus Hittudományi Egyetem /EHE/): A vallás szerepe az öko-közösségek életében
Szarka István (evangÉlikus lelkész, esperes): Környezeti szemlélet és stratégia a Bakonycsernyei Evangélikus Gyülekeztben
Részletek itt >>>>>

Október 24.

Antal Z. László (MTA TK Szociológia Intézet): „Legyen a sírjára virág” – a halottkultusz szerep a társadalom és a helyi közösségek életében
Kaáli Nagy Zsombor és Viszocsánszki Mihály (Mérték Közösség, Hosszúhetény): Miért érték a mérték? – Tíz év szellemi útkeresés tapasztalatai.
Részletek itt >>>>>

November 21.
Balogh Péter (geográfus, Nagykörű) és Leidinger Dániel (geográfus, Pomáz): A vízgazdálkodás és a tájhasználat összefüggései az önfenntartó gazdálkodásban. Az előadók bemutatják saját gazdaságukat is.
Részletek itt >>>>

December 12.
Gyulai Iván (az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnöke): Kertész vagyok  –  a mélymulcsos technológia ismertetésre
Részletek itt>>>>

   
Budapest, 2016. február 10.                                                         Antal Z. László
                                                                                                    a Szakosztály elnöke

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás