A rovat kizárólagos támogatója

Tükörben a Világ és A Fenntarthatóság Akadémiája megnyitója

Dátum: 2013. március 05.

Helyszín: GYŐR, ETO PARK Élményközpont, I. emelet

Letölthető anyagok:

3

Győrben széleskörű társadalmi összefogás veszi kezdetét a biztonságos és környezettudatos jövő érdekében. A VÍZ VILÁGNAPJA tiszteletére márciusban az ETO Parkban megrendezésre kerülő Tükörben a Világ kiállításnak és A Fenntarthatóság Akadémiája című programsorozatnak kitűzött célja, hogy öt héten keresztül aktívan bevonja Győr és környéke lakosságát egy mindenkit érintő párbeszédbe.

Az érdeklődők számára az interaktív Tükörben a Világ kiállítás mellett a témával foglalkozó konferenciákon, workshopokon, műhelyfoglalkozásokon nyílik erre lehetőség.

A Fenntarthatóság Akadémiája az Élet Fája Nonprofit Közhasznú Kft. jóvoltából kerül a győri ETO Parkban megvalósításra. Az öthetes programsorozat keretét a „Tükörben a Világ” című interaktív kiállítás adja, melynek fővédnöke Borkai Zsolt, Győr város polgármestere. A kiállításon 400 négyzetméteren kerül bemutatásra a fenntarthatóság fogalomtára, a klímaváltozás összefüggései és az alternatív megoldások tárháza. A tárlaton kiszámolhatjuk ökológiai lábnyomunk méretét, hogy hány kilométert utazott reggelink a földtől az asztalunkig, illetve megtudhatjuk melyek a leghatékonyabb környezetvédelmi praktikák házunk táján, amelyekkel spórolhatunk is! A kiállítás ünnepélyes megnyitója március 5-én, 14 órakor lesz.

Időpont: 2013. március 5 – április 14.
Helyszín: GYŐR, ETO PARK Élményközpont, I. emelet 9027 Győr, Nagysándor József utca 31.

Nyitva tartás: kedd-vasárnap: 9.00 – 18.00; hétfő: zárva.
A kiállítást az előzetes regisztrációt követően ingyenesen lehet megtekinteni, tárlatvezetőink pedig készséggel állnak rendelkezésre.

Csoportoknak regisztráció: www.okopack.hu/jelentkezes
06-30/734-79-67 tukorbenavilag@gmail.com 

Sajtókapcsolat: Hankó Gergely, tel.: 70/24-96-113 gergely@okopack.hu

További információk a letölthető fájlban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás