A rovat kizárólagos támogatója

Ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor kevesebb mint 1.5 Földre lenne szüksége az emberiségnek. Sőt, a teljes ökológiailábnyom számítás szerint alig több mint 1 Földre – állítja a BOCS Alapítvány, szemben a WWF közleményével.

A WWF szerint “ha a világon mindenki olyan életmódot folytatna, mint mi, magyarok, akkor az emberiség fogyasztása június 14-én lépte volna át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni, és több mint 2,2 Földre lenne szükségünk”.

1. Vajon hogyan tudja eldönteni az olvasó, hogy kinek van igaza? Nos, nagyon egyszerűen.
Ha az életmódhoz hozzátartozik a népesedés is, a “ha mindenki úgy élne” magában foglalja egy-egy ország népességrobbanását vagy népesedési egyensúlyát is, akkor a BOCS számítása érvényes.

Mivel az ökológiai lábnyom számítás legelső tényezője a népességszám, nyilvánvalóan tudománytalan és hibás az olyan számítás, amiben a népesedés téma tabu. Már a félrefordítás is ezt sejteti: az overshoot (túllövés) kifejezést a WWF tévesen túlfogyasztásnak fordítja, azaz kihagyja a népesedés tényezőt.

2. Miért kellene a magyaroknak egyre szegényebben élniük amiatt, ha más országokban elnyomják a nőket, nem engedik tanulni a lányokat, tiltják a fogamzásgátlást, ezért népességrobbannak?
1980-ban még 2.32 gha eltartóképesség jutott egy főre a Földön, ma már csak 1.63 (azaz 30%-kal kevesebb)** a szaporodást erőltetők, népességrobbanók miatt.

Ha mindenki úgy élne, mint a magyarok (akik már 1980-ban abbahagyták a népességnövekedést), akkor kb. fele ennyi ember élne a Földön*** (!) és már javában kifelé tartanánk a válságból! A magyaroknak a Földre nehezedő terhe egyre enyhül: létszámban 1980 óta 10% csökkenés, fejenkénti ökolábnyomban 1980 óta 30%-os, ezen belül 2005 óta 25%-os csökkenés.**

A magyarok túllövés napja november 14., szemben a WWF által kikiáltott június 14-ével. A magyarokat nem (a népesedés tabujától vakon) hibáztatni kellene, hanem az ökológiai válság megoldásának egyik ígéretes példájaként állítani a világ elé.

3. De még ha a népesedés témát félretennénk és elfogadnánk a félrevezető “túlfogyasztás napját”, akkor is téves hibáztatás a WWF június 14-es dátuma.
Ez ugyanis még ekkor is csak szept. 12., hiszen Magyarország 144%-osan terheli túl a saját területét.** Teljesen életidegen számítgatás az országokat nem a saját területükhöz viszonyítani, amely fölött rendelkeznek és amelyhez alkalmazkodnak.

Miért kellene a magyaroknak egyre szegényebben élniük amiatt, mert más országok növekvően túlterhelik a területüket? Például India fejenkénti lábnyoma harmada a magyarokénak, 1.2 gha, de csupán az utóbbi 13 év alatt 50%-kal nőtt, a népessége pedig 20%-kal!

A WWF dícséri Bangladest, amiért egy év alatt sem használják fel az egy évre elegendő erőforrásokat. De vajon ér akármit is az az életidegen WWF számítás (dícséret ill. hibáztatás), hogy “ha mindenki úgy élne, mint az indiaiak vagy a bangladesiek, a Föld nem lenne (még) túlterhelve”?

Ugyanis még ebben a szegénységben is Banglades 200%-osan, India 300 %-osan túlterheli a saját területét (dupla annyira, mint Magyarország). A WWF szerint talán szerte a világra el kellene vándorolnia 800 millió indiainak? Vagy kellene Kanadából szállítani naponta vizet 800 millió indiainak? Nincs válasz, amíg tabu a túlnépesedés és a fogamzásgátlás emberi joga.

4. Természetesen Magyarországnak is még sokat kell tennie:
– elsősorban (mert ez a leghatékonyabb és leghumánusabb) a fogamzásgátlás emberi jogát és a lányok tanulási lehetőségeit támogatnia a szegény országokban a nemzetközi fejlesztésre költött tízmilliárdokból,
– valamint Magyarországon is ingyenessé tenni a fogamzásgátlást és biztosítani a fogamzásgátlás kompetencia nevelést, hogy csökkenjen a tinédzser teherbeesések száma.A WWF vakon hibáztatja a magyarokat? | ClimeNews - Hírportál

WWF, nem szabad szégyent hoznod a múltadra! Az 1975 óta globális válságra felkészítést nyújtó (ld. Környezetvédelmi Lexikon, 1993, 2002) BOCS Alapítvány továbbra is kiáll a nők egyenlőségéért, a lányok tanulási lehetőségeiért és a fogamzásgátlás emberi jogáért (ENSZ, 1968)!
Ezért a játékos pandaBOCS rendszeresen helyesbíteni fogja a WWF hibás számítási módszerével készült közleményeket a különféle országokról. A fogamzásgátlás tabu megtörése kulcsfontosságú a kiemelkedéshez a szegénységből, a nők egyenlőségéhez, a jövő generáció boldogságához, s nem utolsósorban az emberiség kilábalásához a humanitárius és ökológiai katasztrófából.

A BOCS-ról:
A BOCS Alapítvány több hazai és nemzetközi zöld, béke, reproduktív egészség hálózatnak tagja, az MTA Magyar Ökológusok Tudományos Egyesülete (MÖTE) kitüntetettje, az 1997 Béke Nobel-díjas ICBL első kelet-európai tagja (1995-től). Logója egy játszó pandabocs.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás