Hirdetés

A rossz hír: Magyarországnak jelenleg senki nem adna egy fillért sem új atomerőművi blokkok felépítésére. A jó hír: erre nem is lenne szükség, hiszen fölösleges olyasmit építeni, ami soha nem térülne meg. A pécsi Láncreakció nukleáris konferencián kiderült: a kormány ennek ellenére kitart a paksi bővítés mellett, bár már a saját korábbi érveit sem tekinti mérvadónak.

Alig 18 órával Magyarország államadósságának leminősítése után Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kiállt a Láncreakció – Tabuk nélkül az atomenergiáról című pécsi nemzetközi konferencia színpadára, és rezzenéstelen arccal kijelentette: az ország számára a paksi bővítés (két új atomerőművi reaktorblokk felépítése) a legjobb energiapolitikai alternatíva, és – a parlament pozitív döntése esetén – akár már 2012-ben kiírhatja a kormány a tendert a beruházásra. A miniszter az avatott közönségre való tekintettel most megmondta az őszintét: leszögezte, hogy Paks nem lesz olcsó, és azt is hozzátette, hogy az atomerőmű mindig "politikai termék" – vagyis olyasmi, aminél a szeretem-nem szeretem kérdést nem a közgazdasági racionalitás vagy a társadalmi érdek, hanem az előbbieket felülíró politikai logika dönti el.

Akikben az addig elhangzottak még nem ébresztettek volna elegendő kételyt, azok kaptak még bőven muníciót a töprengéshez. Felsmann Balázs, a Force Motrice Zrt. elemzője (korábban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára) egy korábbi kutatását ismertette, amely szerint 2009-es árakon 20 forint körüli kilowattóránkénti áron termelhetne a két új paksi blokk (a jelenlegi 11 Ft/kWh-s árakkal szemben).

Az akkori kalkuláció azonban még más euróárfolyamon, más finanszírozási környezetben készült: a pécsi előadók konszenzusa szerint a beruházás most nagyjából 9-10 milliárd euróba, azaz 3000 milliárd forintba kerülne, márpedig az elemzés még 2000 milliárdos beruházási költségre épült (így most a reális áramár 30 Ft/kWh lenne mai árakon, amivel Paks II. sem a magyar, sem az európai árampiacon nem lenne versenyképes).
RÉSZLETEK >>>

Kapcsolódó anyagok:

Atomenergia nélkül radikális létmódosulásra lenne szükség

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás