A rovat kizárólagos támogatója

Az élelem-önrendelkezés témája az egyik legfontosabb kapcsolódási pont a baloldal és a zöldmozgalmak között. A lapszám szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az antikapitalista gondolkodásnak és cselekvésnek újra a homlokterébe kerüljenek a vidék és a mezőgazdaság égető problémái.

Másrészt egy olyan új nézőpontot kell kínálni Magyarországon a klímaválság ellen küzdő szervezetek és egyének számára, mely a természet kizsákmányolását egy tágabb gazdasági-társadalmi keretben helyezi el. A lapszám elkészítésében ennek megfelelően vegyesen vettek részt olyanok, akik inkább a rendszerkritikus baloldali mozgalmak felől érkeznek, és olyanok, akik a zöld mozgalomban szocializálódtak.

A lapszám e két típusú mozgalom belátásainak szintetizálása mellett fontosnak tartja megmutatni az élelmezés kortárs válságának összefüggéseit a gondoskodás válságával és hangsúlyozni kívánja az élelemtermelés és ellátás láncaiban minden szinten tetten érhető rendszerszintű, nemi alapú kizsákmányolást.
A Fordulat 29. számának absztraktjai itt olvashatók:
❚ Bevezető a Fordulat 29. számához

Jason W. Moore
❚ Olcsó élelmiszer és klímaváltozás, avagy hogyan jutottunk az értéktöbblettől a negatív értékig a kapitalista világökológiában [absztrakt]

Barta L. Tamás
❚ Földreform és agrárdemokrácia Magyarországon a 20. század első felében [absztrakt]

Balogh Pál Géza, Michels Ambrus, Nemes Gusztáv és Szegedyné Fricz Ágnes
❚ A hiányzó láncszem – termelők és fogyasztók összekötésének dilemmái a rövid élelmiszerláncokban [absztrakt]

HerStory Kollektíva
❚ A hazai élelem-önrendelkezés centrális mozgalmainak és periférikus szerveződéseinek feminista olvasata [absztrakt]

Gál Izóra, Mihály Melinda, Velkey Gábor Dániel
❚ Az élelemtermelés társadalmi és környezeti dilemmái egy Termelési és Értékesítési Szövetkezet példáján keresztül [absztrakt]

Balázs Bálint, Balogh Lili és Réthy Katalin
❚ Merre tovább agroökológia? [absztakt]

Kozák Sándor
❚ A cukor története a kapitalizmus története? (Sidney Mintz: Sweetness and Power: The Place of Sugar in Modern History) [absztrakt]

Ádám Zsófia
❚ Egyenes kasza – Parasztok a 20. század forradalmában (Eric Wolf: Peasant Wars of the Twentieth Century) [absztrakt]

Domschitz Mátyás
❚ Mezőgazdaság a (sosem) létező szocializmusban. A kapitalista piacgazdaság Kádár-kori gyökerei (Martha Lampland: Object of Labor. Commodification in Socialist Hungary) [absztrakt]

A kiadvány megvásárolható: 

Atlantisz Könyvsziget – 1068, Budapest, Király utca 2.
ELTE BTK Kari Jegyzetbolt – 1088, Budapest, Múzeum körút 6-8. alagsor 112.
FUGA – 1052, Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
Gondolkodó Antikvárium – 1012, Budapest, Logodi utca 51.
Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó – 1089, Budapest, Orczy út 46-48.
Írók Boltja – 1061, Budapest, Andrássy út 45
ISBN könyv+galéria – 1084, Budapest, Víg utca 2.
Napvilág Kiadó – 1114, Budapest, Villányi út 11-13.
Nyitott Műhely – 1123, Budapest, Ráth György utca 4.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás