Hirdetés
greenfo/MTI

Az eddigi legeredményesebb szezonját zárta az idén a Közép-Tisza vidékén a 2006-ban kezdődött kormorángyérítési program; az abádszalóki, a kiskörei és a tiszaburai vadásztársaság mintegy 30 tagja összesen 258 darab madarat ejtett el.

Január második felében kezdődtek és február végéig tartottak azok a vadászatok, melyeket a folyó mentén rendkívül elszaporodott kormoránok számának visszaszorítása érdekében szervezett a Halász Kft.  A nagy kárókatonák, más néven kormoránok számát azért kell csökkenteni, mert a madarak nagy kárt okoznak a növényzetben és a halállományban – közölte Csoma Gábor, a folyó halászati hasznosítója, a Halász Kft. ügyvezetője.

A cég Kisköre és Csongrád között a Tisza közel 150 folyamkilométerének halászati hasznosítója. Ezen a területen a becslések szerint 5-8 ezer kárókatona él. Egy-egy példány naponta akár 70 deka és 1 kiló közötti mennyiségű halat is elfogyaszt, ami a cégnek napi több millió forintos veszteséget jelent. Különösen igaz ez a hideg évszakban, amikor a madarak a vermelő helyeket felkutatva komoly károkat okoznak a télen egy-egy szűkebb területen csoportosuló halpopulációkban.

A kormoránok télen legnagyobb számban a kiskörei duzzasztómű alatti Tisza-szakaszon gyülekeznek, mivel azonban a vízi vad vadászata az országban egyedül ezen a vidéken tilos, így a kárókatonák kilövése is csak speciális engedélyek birtokában lehetséges – mondta Csoma Gábor. Hozzátette: a Közép-Tisza vízkezelőjeként a Halász Kft. immár 2006 óta a területileg illetékes természetvédelmi szakhatóság jóváhagyásával és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal, valamint az érintett vadásztársaságokkal együttműködve igyekszik megteremteni az állományszabályozás lehetőségét.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás