Az 1960-as években a hajókat gyakran egy TBT nevű anyaggal vonták be. Ezzel akadályozták meg, hogy a tengeri élőlények, például a csigák megtapadjanak a felszínén. Sajnos a mérgező vegyszereknek súlyos mellékhatása is van: a nőstény csigák például péniszt növesztettek a hatására.
A mérnököknek sok fejtörést okozott, hogy megakadályozzák a csigák és más tengeri élőlények hajótestre tapadását. Ez azért veszélyes, mert az állatok megsérthetik a hajótestet, és mivel a rátapadó lények miatt a tömege is nagyobb lesz, nő az üzemanyagköltség. Az 1960-as években fedezték föl, hogy a tributil-ón-hidrid (TBT) nevű vegyszer távol tartja a potyautasokat. Tényleg működött, csak éppen a TBT mérgező volt. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) 2002-es jelentése szerint a biocid, nyálkásodásgátló anyaggal tisztán tartható a hajótest, és kevésbé volt ártalmas, mint az akkoriban használt DDT és arzén. Viszont még ez sem volt biztonságos. Ahogy a védőréteg fokozatosan leázott a hajóról, a nagyobb hajózási csomópontoknál – elsősorban a kikötőknél – a kutatók észrevették, hogy az állat- és növényvilág rosszul reagál a jelenségre.
A TBT leginkább a kagylókat és tengeri csigákat károsította: a kutatók megfigyelték, hogy a nőstény példányok péniszeket kezdtek növeszteni a hatására. Emiatt a csigák terméketlenné váltak; ezt a jelenséget imposzexnek nevezik. És nem elszigetelt esetekről van szó: Ausztráliában 2004 a tengeri csigák és kagylók legalább 43, de gyakran 100 százaléka imposzexuális volt.
A hatóságok 2001-ben betiltották a TBT használatát, a döntést 2008-ban emelték törvényerőre. Azóta a csigák és kagylók életminősége javult; Scott Wilson, a queenslandi tengerbiológus szerint nemcsak a tüneteik enyhébbek, hanem nyomát sem látják rajtuk a kórnak – írta az index.hu.
