Hirdetés

A Népszabadság több, energiapiaci, külgazdasági és diplomáciai forrásból megerősített információi szerint Kocsis István egykori Paksi Atomerőmű-, MVM- és BKV-vezérnek – Paks díszpolgárának – kulcsszerepe volt a nukleáris bővítést célzó Orbán–Putyin-megállapodás tető alá hozásában.

Kocsisnak jelenleg nincs állami cégtisztsége, ám a kapcsolatrendszerére az Orbán-kormány a jelek szerint számít: őt vették igénybe azoknak a megfenekleni látszó tárgyalásoknak a továbblendítéséhez, amelyeket Oroszországgal folytattak a hitelmegállapodásról, illetve a paksi bővítésről.

A lap forrásai szerint Kocsis 2007-től kezdődően, amikor a paksi bővítést célzó előkészületek (még politikai felhatalmazás nélkül) megkezdődtek, több alkalommal személyesen is tárgyalt a Roszatom vezetőjével a beruházásról. Vélhetőleg az ott megszerzett renoméját próbálták most aprópénzre váltani Orbánék, amikor a már gyanúsítotti státuszú (a korábbi 15 milliárd mellett tavaly decemberben egy újabb kétmilliárdos sikkasztással és hűtlen kezeléssel is megvádolt, de mindvégig szabadlábon lévő) Kocsist rávették a közreműködésre.

Egy MVM-es forrás szerint a „minden kormányhoz közel álló” üzletember elsősorban abban segített, hogy az orosz fél – mindenekelőtt Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke – végre komolyan vegye az orosz részvételű bővítés, illetve finanszírozás érdekében hónapok óta hiába kilincselő Orbánékat.

A Kocsis révén végül meghökkentő gyorsasággal tető alá hozott megállapodás megszületésének azonban súlyos ára volt: Németh Lászlónénak Moszkvában – a változtatás lehetősége nélkül – azt az egyezményt kellett aláírnia, amit elé tettek, és ami teljes egészében az orosz elképzeléseket tükrözi.
TOVÁBBI RÉSZLETEK A NOL.HU-N

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás