Hirdetés

Az LMP újabb dokumentumcsomagot kapott az MVM Paks II. Zrt.-től, amelyek alapján a párt továbbra is úgy látja, hogy nem léteznek az erőmű bővítését megalapozó hatástanulmányok – közölte az MTI-vel a párt társelnöke.

Szél Bernadett közleményében azt írta, hogy a 11 tanulmányból álló, most átadott újabb dokumentumcsomagból egyértelműen kiderült, hogy ezek a tanulmányok nem a Roszatom finanszírozásában felépíteni tervezett két új reaktorblokk előkészítését szolgálják. Ehelyett egy olyan időszakban készültek, amikor a legfontosabb kérdésekről, például a leendő atomerőművi blokkok számáról, méretéről, technológiájáról, hűtési módjáról még semmilyen információ nem állt rendelkezésre – jelenti ki.

Ugyanakkor rendkívül aggályosnak nevezi, hogy a tanulmányokból kiolvasható: az engedélyezéshez kapcsolódó "vizsgálatok" leginkább a négy régi blokk felépítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges korábbi elemzések újrahasznosítását jelentik.

Az LMP szerint egy sokezer milliárd forintba kerülő, az ország nukleáris biztonságát és energiaellátását évtizedekre meghatározó atomerőmű engedélyezését nem lehet "bohózatba illő kamutanulmányokra alapozni". A konkrét projekt ismeretében a tényleges műszaki feltételekhez illeszkedő érdemi vizsgálatokra, a valós kockázatok mérlegelésére van szükség, azzal az opcióval, hogy amennyiben a beruházás feltételei nem állnak fent, a projektet azonnal le kell állítani – írja zárásként.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás