Hirdetés

Sajnos Lázár János miniszter kommunikációjába egy kis hiba csúszott. A REÁLIS ZÖLDEK véleménye a „paksi létszámcsökkentésről”.

Az atomerőmű biztonságának szinten tartása, növelése céljából fontos, hogy a Paksi Atomerőmű átvilágítására időnként sor kerüljön. Ez a folyamat a négy paksi blokk 1982-87 közötti években történt párhuzamos kapcsolása óta folyik, ahogyan az AGNES program is ennek szolgálatában állt. A rendszerváltás előtt a TRÖSZT KÖZPONT szakszolgálatainak folyamatosan kötelességük volt PAKS ÁTVILÁGÍTÁSA. E tröszt központi átvilágításhoz a szakszolgálatoknak,a KFFI, VEIKI, EGYETEM adott szakmai segítséget. Évi 100 millió forint műszaki fejlesztési alap ált a rendelkezésemre ezen intézmények megbízására. Külföldi tapasztaltok bevonására is lehetőség volt.

A TRÖSZT terveiben 1987-ben az szerepelt, hogy 1993-ra a Pakson az első 1000 MW-os blokk párhuzamos kapcsolására sor kerül. Ennek okán 1987-ben a TRÖSZT KÖZPONT szakszolgálatai a paksi létszámot is górcső alá vették, de nem azzal acéllal, hogy a létszám csökkentését szorgalmazzák,hanem azért, hogy tisztán lehessen látni a bővítéshez a meglévő üzemeltető, irányító létszámból kikre lehet számítani. Most nem történik más, mint korábban már a TRÖSZT gondozásában megtörtént folyamat ismétlésére, nemzetközi stáb létrehozásával, amely folyamatot a reális zöldek üdvözölnek, mert a biztonság mindennél előbbre való.

Az OAH létszámot is növelni szükséges, elsősorban paksi gyakorlattal rendelkező káderekkel. Önmagában a négy meglévő paksi blokk üzemidejének 20 évvel történő meghosszabbítása is, létszám növelést igényelt volna az OAH-nál.
A másik kérdés amelyet a reális zöldek szorgalmaznak: 20-30 fiatal negyven év alatti mérnöknek egy évre Leningrádba küldése tanulmányútra. A Műszaki Terv megvédéséhez értő mérnökre lesz Magyarországnak szüksége. Ezek a mérnökök egy idő után – 50 éves korukban – átveszik a staféta botot a mai vezetőktől, unokáink felnőtté válása idején gondoskodnak PAKS biztonságának a megőrzéséről.
Sajnos Lázár János miniszter kommunikációjába egy kis hiba csúszott- írta a Reális Zöldek Klub közleményében.
 

Veszélyben a paksi biztonság?

Veszélyben a paksi biztonság?

A Magyar Nukleáris Társaság tiltakozik a paksi atomerőmű vezetésének lecserélése és az erőmű dolgozói létszámának csökkentése ellen. A társaság felhívja a figyelmet arra, hogy ezek az intézkedések a nukleáris biztonságot veszélyeztetik.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás