Hirdetés
Forrás: atlatszo.hu

Tiszatenyő és Mezőtúr között, Kétpó határában tavaly július 9-én kisiklott egy tehervonat 12 kocsija. A szerelvény 5 vagonjában környezetre veszélyes anyag volt, ezek közül a baleset következtében 2 kocsi, ami állítólag folyékony rovarölő szert szállított, szivárogni kezdett. A helyszínre azonnal kivonult a katasztrófavédelem, a környék 12 házából 40 lakost „védőtávolságon kívülre” küldtek, a közeli vízfolyásokat pedig ideiglenes földsáncokkal védték.

Az Átlátszó adatigényléssel igyekezte kideríteni, hogy milyen veszélyes anyagok szivárogtak a balesetben, de egy állami szervtől sem kaptak információkat. Csak a tehervonatot útnak indító, félig osztrák tulajdonban lévő GYSEV válaszolt érdemben a portál megkeresésére.

A katasztrófavédelem szerint ők nem adatkezelők az ügyben, és ugyanezt állítja a helyi, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal is. A Közlekedési Minisztérium szerint a rakománynak nem volt köze a vonatbalesethez, ezért nincsenek róla adatai. A MÁV azt közölte, hogy üzleti titokról van szó, aminek megismerésére csak a hatóságok (pl. a katasztrófavédelem) jogosult. Sakk-makk, sajtóelhárítás a szokásos magas fokon. A részben az osztrák állam kezében lévő GYSEV viszont készségesen megküldte a rakománylistát, amin butil-acetát, fenol és nátrium-metilát is szerepel.

2023. július 9-én délután egy óra körül jelentek meg az első hírek arról, hogy nem sokkal korábban Tiszatenyő és Mezőtúr között egy tehervonat több kocsija kisiklott. Méghozzá nem csak egyszerűen „leugrottak” a vagonok a sínről, hanem közülük több keresztbe fordult a vasúti pályán, néhány pedig a sínek melletti földekre borult. A területileg illetékes Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság 13 óra után megjelent közleménye szerint 12 kocsiból 6 siklott ki, és abból 5 fokozottan tűzveszélyes anyagot szállított.
A MÁV által közzétett videó a kisiklott vonatról:

Részletek: A katasztrófavédelem kivonult, de nem mond semmit

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás