Hírek
Február közepén a rendőrség házkutatást tartott Baranya megyében – a pogányi szőlőhegy egyik portáján – ahol a feltételezések szerint engedély nélkül fogotak be és tartottak védett madarakat. A feltételezés helyesnek bizonyult.
Hírek
Február közepén a rendőrség házkutatást tartott Baranya megyében – a pogányi szőlőhegy egyik portáján – ahol a feltételezések szerint engedély nélkül fogotak be és tartottak védett madarakat. A feltételezés helyesnek bizonyult.
Hírek
Az állatkínzás ellen tartottak ma demonstrációt több mint 120 állatvédő szervezet összefogásával Budapesten, a több ezer résztvevő megtöltötte a Kossuth teret. A szervezők a beszédek után átadták az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága képviselőjének azt a törvénymódosító javaslatot, amely az állatkínzás büntetésének szigorítását tartalmazza.
Hírek
A Daily Mail tette közzé azt a szörnyű videót, amin egy kínai szőrmeüzem mindennapjaiba lehet betekintést nyerni. Persze senki sem gondolta, hogy szerencsétlen állatok önként dobják le magukról a bundájukat miközben egy réten ugrándoznak, de a videó mégis sokkoló. Ahogyan az a tény is, hogy gyakran a műszőrmének eladott termékek is igazi nyúlból készültek.
Hírek
Egy minnesotai húsfeldolgozó üzemben készült rejtett kamerás felvétel a tegnapi posztolása óta borzolja a kedélyeket az interneten. A videón részletesen láthatók azok a szörnyű körülmények, amikkel az üzem működik: a remegő, sokszor járóképtelen állatokat kirángatják a tartóhelyiségükből, ütik-verik őket, egy futószalagon, sorozatban ölik le.
Hírek
A 24 éves houstoni Ashley Richards az első ember, akit úgynevezett animal crush pornófilmek készítéséért és terjesztéséért ítél el egy amerikai szövetségi bíróság. A nő bűnösnek is vallotta magát abban, hogy 2010 és 12 között 4-szer készített és egyszer terjesztett is ilyen filmet.
Hírek
Az ásotthalmi vasútállomástól 300-400 méterre találták a határvédelmi kerítés pengedrótjába gabalyodott, fejjel lefelé lógó őztetemet.
Hírek
Végeztek-e bármilyen környezetvédelmi hatásvizsgálatot, hogy milyen természeti károkat okozhatnak az élespengés dróttekercsek a vadállományban? Ezt a kérdést is feltette Kübekháza polgármestere a település határában épülő kerítés miatt Pintér Sándor belügyminiszternek.
Hírek
Zenét is hallgathatnak azok a szarvasmarhák, amelyeket egy kanadai vágóhídon ölnek le. A ”humánus” állatleölési módszerek mellett kampányolók szerint még sosem volt akkora igény a jobb körülmények között nevelt és kíméletesen leölt állatokra, mint manapság. Az állatok jogai mellett érvelők viszont úgy vélik, hiába bánnak így az állatokkal, ha azokat ugyanúgy lemészárolják, mint sanyarúbb körülmények… Tovább »
Hírek
Állatkínzó kutyaszaporítón ütött rajta lakossági bejelentés alapján a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A Budapesten egy XVIII. kerületi családi házban tapasztalt szörnyű körülmények még a sokat látott szakembereket is elborzasztották.
Hírek
Videóra is vette két francia turista, ahogyan megperzselik a világ egyik legcukibb állatának, egy kurtafarkú kengurunak a fejét és testét. Megúszták pénzbüntetéssel.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.