Hírek
A fekete gólyák idei költése rosszul sikerült az időjárás, és a fajra jellemző speciális élőhelyigények miatt. Itthon 350-400 pár fekete gólya fészkel, és a nagyon erős aszály már a tél folyamán éreztette hatását, nem találnak elég élelmet maguknak – közölta Orbán Zoltán, az MME szóvivője.
Hírek
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) most kiadott elemzése szerint miközben folytatódott az agrár élőhelyeken 2005 óta zajló fészkelőállomány-csökkenés, ennek jelei már mutatkoznak a korábban növekedést mutató erdei élőhelyeken fészkelő madárfajoknál is Magyarországon!
Hírek
Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja – írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.
Hírek
A német madárállomány nagymértékű csökkenésétől tartanak kutatók egy felmérés alapján, amely kimutatta, hogy a Boden-tó térségében 30 év alatt 120 ezerrel visszaesett a költőpárok száma. Az ember által okozott rovarpusztulás súlyos hatást gyakorol a madárvilágra.
Hírek
Többévnyi folyamatos állománybővülés után idén csökkent a Tátrában élő zergék száma, a legutóbbi felmérésen a hegység szimbólumának számító kérődzőkből már csak 989-et találtak – derült ki a Tátrai Nemzeti Park erdeit felügyelő állami ügynökség adataiból.
Hírek
Jelentősen csökkent Németország madárállománya: 12 év alatt 15 %-kal esett vissza a költőpárok száma. Már a házi verebekből is egyre kevesebb akad. A madáretetés befolyásolja a széncinegék evolúcióját.