Hírek
Óriási játékosok uralják a globális, de a hazai cementipart is. A Gazdasági Versenyhivatal azt gyanítja, hogy e szereplők között túlságosan elharapózott a felebaráti szeretet. Vagyis senki nem tesz olyat a másikkal, aminek ő sem örülne, például nem megy az áraival a másik alá.
Hírek
A víz után a beton a legnagyobb mennyiségben és legszélesebb körben használt anyag a világon. De alapanyaga, az energiaintenzív eljárás során létrehozott cement óriási ökolábnyomot, légszennyezést hagy maga után.
Hírek
A rómaiak tökélyre fejlesztették, mára a Föld egyik legnagyobb szennyezője lett. Az épített világunk alapja a cement – ez a beton egyik kulcseleme is -, de nagy szerepet játszik a klímaváltozás előidézésében is.
Hírek
Komoly változások történnek az építőipari világpiacon. A CRH csoport megvásárolta a Holcim Észak Duna Régióban működő cégeket is, így Holcim Magyarország Kft.-t és leányvállalatait. Ez egy nagyobb világpiaci tranzakció egyik eleme, mely eredményeként 15 000 új munkatárssal bővült alkamazottai köre. A CRH csoport a világpiac meghatározó szereplője, építőanyagipari területen harmadik, míg kavics/adalékanyag területen második.
Hírek
Megegyezés nélkül nem lehet újraindítani a termelését évek óta szüneteltető hejőcsabai cementgyárat a gyár korábbi működtetője, a svájci érdekeltségű Holcim konszern jogutódja, az Osteuropaische Zementbeteiligungs AG (OZAG) szerint. A helyi civilek több mint kétezer aláírást gyűjtött össze az újraindítás ellen. A HCM 1890 Kft. szerint jogerős bírósági ítéletek cáfolják a multinacionális cementkonszern állításait.
Hírek
„Nem értünk egyet egészségügyi és környezetvédelmi okokból a Hejőcsabai Cementgyár újbóli indításával, ismételt hulladékégetésével. Felkérjük Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatát és önkormányzati képviselőinket, hogy akadályozzák meg az egészséget, a környezetet nagymértékben károsító cementgyár- és hulladékégető üzem, az azt kiszolgáló tapolcai kőbánya beindítását.”
Sajtótájékoztatók
A HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Kft. (2531 Tokod, Kossuth u. 132.) a cég Miskolc-Hejőcsabai telephelyén a 2011. óta nem üzemelő cementgyár területén új cementgyár létesítését tervezi a rendelkezésre álló infrastruktúra-, berendezések- és eszközök felújítását, karbantartását, illetve új berendezések beépítését követően.
Hírek
A beton nem csak a világ egyik leggyakrabban használt építőanyaga, de a magas szén-dioxid-kibocsátáshoz is jelentős mértékben hozzájárul. Az MIT tudósai most rájöttek, hogy ha kicsit megváltoztatják a a betonkeveréshez felhasznált anyagok arányát, akkor ez a környezetszennyező mellékhatás kevesebb mint felére csökkenthető.
Sajtótájékoztatók
A Hejőcsabai Cement- és Mészipari Kft. (HCM 1890 Kft.) ezúton tisztelettel meghívja Önt sajtótájékoztatójára.
Hírek
A rómaiak lényegesen tartósabb betont állítottak elő annál, mint amilyenre a mai építőanyag-ipar képes – állítja egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Pozzuoli-öbölben kikötői létesítmények maradványait vizsgálta. Az ókori kötőanyag előállítása kevésbé volt ártalmas a környezetre, mint a modern kor cementgyártása.