Gátat a feledékenységnek!

2013. június 23.

Hírek

Szeptemberben lesz 25 esztendeje, hogy a Duna Kör és a WWF által a Magyar Tudományos Akadémián rendezett nemzetközi konferencia előadóitól a hazai közvélemény először kaphatott hiteles tájékoztatást, hányféleképpen sérti az ország érdekeit az odáig hírzárlattal és kormányzati propagandával védett dunai vízlépcsőrendszer.

Új biztosok a bős-nagymarosi egyeztetésen

2013. február 16.

Hírek

Új magyar és szlovák tárgyalóbiztosokkal folytatódnak a közeljövőben a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos magyar-szlovák egyeztetések, a magyar fél továbbra is az ökológiai, természetvédelmi érdekekre helyezi a hangsúlyt az energiatermeléssel szemben – mondta Székely László napokban kinevezett miniszteri biztos.

Lesz-e ír a papírtigris harapására?

2012. december 29.

Hírek

Megvalósult az, ami példátlannak számít: a Duna érintett hazai vidékén világnézettől, pártállástól, ideológiai elkötelezettségtől függetlenül mindenki összefogott annak érdekében, hogy végre megoldás szülessen az Öreg-Duna-meder, valamint a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodására. Illés Zoltán politikai haszonszerzéssel vádolja a kezdeményezőket.