Hírek
A Köztisztasági Egyesülés abban érdekelt, hogy a bejelentett díjcsökkentés semmilyen módon ne eredményezzen visszalépést a jelenleg nyújtott szolgáltatás műszaki tartalmában – közölte a hulladékkezelést végző szolgáltatókat tömörítő egyesülés, miután július 1-jétől a szemétszállítási díjakat is átlagosan 10 %-kal tervezi csökkenteni a kormányzat.
Hírek
A 2012. évi CLXXXV. törvény 2013. január 1-től új keretet adott a hazai hulladékgazdálkodásnak. Az EU hulladékokra vonatkozó irányelvét adaptálta, de ezen túlmenően számos új jogintézményt bevezetett és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás rendszerét is átalakította. A Gundel Étteremben tartott szakmai konferencián elsősorban az új jogszabályból adódó önkormányzati feladatokat tekintették át, de a termelőkre vonatkozó kötelezettségeket is.
Hírek
Egy új tanulmány szerint egyes EU országokban a már működő hulladékégetők kapacitása jóval nagyobb, mint a keletkező újra nem hasznosítható hulladék mennyisége. Ennek ellenére az ipar továbbra is szorgalmazza az égetői kapacitás növelését az európai régióban.
Hírek
A következő negyedévben teljes üzemre áll a tavaly májusban leégett királyszentistváni hulladékkezelő – mondta az Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Projekt elnöke.
Hírek
A válság egyfelől mérsékli a fogyasztást, és így csökkenti a hulladék mennyiségét, másfelől az alacsonyabb minőségű – és így szennyezőbb – termékek fogyasztása felé tereli az embereket. Ha az embereknek a gáz-, villany- vagy vízdíj befizetése nagy nehézségeket okoz, akkor a szemétdíj befizetése még gyakrabban elmaradhat.
Hírek
A gyártók, önkormányzatok és hulladékkezelési közszolgáltatók képviselői egyetértettek abban, hogy az új hulladéktörvény elfogadása komoly problémákat okozhat a lakossági hulladékkezelés rendszerében és versenyhátrányba hozza a hazai környezetipar szereplőit. Európa ránk figyel a hulladéktörvény miatt.
Hírek
Az egyre súlyosabb problémát jelentő városi szilárdhulladék mennyiségének csökkentésére, újrahasznosítására vagy energianyerést biztosító feldolgozására buzdítja világszerte a városi hatóságokat a Világbank új jelentése.
Hírek
A húsvéti ünnepekre sem sikerült megtisztítani a szicíliai Palermo városát a három hete el nem szállított szeméttől, mely környezeti katasztrófahelyzetet teremtett.
Hírek
Személyenként 502 kilogramm kommunális hulladék képződött 2010-ben az Európai Unióban, és ebből egy főre számítva 486 kilogrammot sikerült a hulladékgazdálkodás keretében valamilyen módon kezelni. Magyarországon személyenként 413 kiló hulladék termelődött.
Hírek
Újabb panaszlevéllel fordult a magyar környezetvédelmi termékdíjas szabályozás átalakításával kapcsolatban az Európai Bizottsághoz a Pro Europe nevű szervezet – értesült a Világgazdaság. A környezetvédelmi termékdíj túlzott adminisztratív terhet ró a cégekre az MGYOSZ szerint.