Hírek
Donald Trump újságíróknak nyilatkozva tegnap ismételten elutasította a minap nyilvánosságra hozott kormányzati jelentés megállapításait a klímaváltozás veszélyeiről, úgy fogalmazva: “nem hiszi”, hogy a globális klímaváltozás káros hatással lenne az amerikai és a világgazdaságra.
Hírek
Az új brazil külügyminiszter szerint a klímaváltozás egy marxista összeesküvés.
Hírek
Korábbi elutasító álláspontját feladva a NASA közelmúltban kinevezett új vezetője már elfogadja, hogy jelentős mértékben az ember okozza a globális klímaváltozást. Jim Brindenstine azt is bejelentette, hogy támogatja a NASA klímaváltozással kapcsolatos kutatásait.
Hírek
Tudós helyett Jim Bridenstine republikánus politikus lesz a fő űrkutató. A klímaváltozás okait tagadó laikust választott a NASA élére az amerikai szenátus. Még szerencse, hogy nem laposföld hívő.
Hírek
Az elmúlt napokban Scott Pruitt vezető szereplő volt az amerikai médiában, miután hivatalosan is javasolta az Obama-kormányzat egyik legjelentősebb környezetvédelmi intézkedésének visszavonását. A 2015-ben véglegesített Tiszta Energia Tervet azért hozták létre, hogy csökkentse a globális klímaváltozás negatív hatásait.
Hírek
Donald Trump amerikai elnök egy olyan „szakembert” fog jelölni környezetvédelmi tanácsadójának, akinek a fosszilis energiahordozók iparágaiban vannak kapcsolatai, és aki kételkedik a klímaváltozásban – jelentette az AP hírügynökség a washingtoni Fehér Ház bejelentése alapján.
Hírek
Ferenc pápa üzent az éghajlatváltozást tagadóknak: a történelem fog ítéletet mondani azok felett, akik nem hozták meg a szükséges döntéseket.
Hírek
Nem teljes a tudományos konszenzus az ember okozta éghajlatváltozásról – hangoztatják gyakran az úgynevezett klímaszkeptikusok, miközben a kutatások elenyésző (3%), nekik tetsző eredményre jutó részét lobogtatják. Egy újraértékelő tanulmány most kimutatta, hogy azok gyakorlatilag mindegyike hibás.
Hírek
Donald Trump amerikai elnök megnevezte a NASA következő vezetőjét. Jim Bridenstine oklahomai képviselő korábban vadászpilóta volt, szeretné, ha Amerika visszatérne a Holdra, és nem hiszi, hogy emberi tevékenység okozná a klímaváltozást.
Hírek
“A széndioxid légtrágya! A széndioxid, korunk legnagyobb tudományos botránya! Klímaváltozás mindig is volt és lesz!” Elképesztő közleményben állt ki a Reális Zöldek Klub amellett, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette az USA kilépését a párizsi klímaegyezményből.