Hírek
Több mint 1,2 millió aláírás a „trójai” egyezmények ellen. Kanadának már 171,5 millió dollárjába került az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény. Egy független gazdasági elemzés szerint a TTIP Európában 600 ezer munkahely megszűnéséhez, valamint a gazdaság visszaeséshez vezethet. Az amerikai CIEL tanulmánya szerint a TTIP a növényvédő szerek felhasználásának növekedését vonja maga után, és veszélybe sodorja az… Tovább »
Hírek
Európa-szerte több mint egymillióan írták alá egy önszerveződő európai polgári kezdeményezés petícióját tiltakozásul az Európa és az USA, illetve Kanada közötti szabad kereskedelmi egyezmények ellen. A Stop TTIP koalíció által koordinált kampányhoz több mint 320 civil szervezet, szakszervezet és fogyasztóvédelmi szervezet csatlakozott 24 EU tagállamból, köztük Magyarországról is.
Hírek
A ma kezdődő perui ENSZ klímacsúcs apropóján a Magyar Természetvédők Szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy az energia-rendszerváltás késik, mert az európai kormányok nem eléggé elkötelezettek a megújulókra váltás felé, sőt az állami- és magáncégek is inkább csak áthelyezik szennyező fosszilis beruházásaikat a fejlődő országokba.
Programok
A nemzetek modernkori biztonságát a természeti erőforrásaik minősége, mennyisége, állapota továbbá azok megőrzése határozza meg. Milyen intézkedésekre van szükség termőföldünk védelméhez? Hogyan alakul a magyar föld jövője? Erre a kérdésre keressük a választ A magyar föld sorsa (Agroinform Kiadó, Bp. 2014.) c. kötet szerzőivel egy kerekasztal beszélgetés és könyvbemutató keretében. A rendezvény ideje: 2014. november… Tovább »
Hírek
Sokat hallott már a fenntarthatóságról, de sohasem mondta el senki, hogy az pontosan mit is jelent? A fenntartható életmód egy komplex fogalom: azt az életvitelt jelenti, amivel megvalósíthatjuk a fenntarthatóság alapfeltételét, nevezetesen, hogy a megújulás mértékén használjuk környezetünket vagyis „addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér”.
Hírek
„Mondj NEMet a trójai egyezményre!” hirdették a környezetvédők Budapesten a Parlament előtt egy óriási, felfújható trójai falóval, tiltakozásul az Európai Unió és az USA közötti, szinte teljesen titkos körülmények között tárgyalt szabadkereskedelmi egyezmény ellen. Az akció során a trójai faló azt szimbolizálja, hogy a készülő egyezmény rejtett veszélyeket, kockázatokat jelent az emberekre és a környezetre.
Sajtótájékoztatók
Óriási trójai faló jön Budapestre – tiltakozásul az EU-USA szabadkereskedelmi tárgyalások ellen.
Hírek
A Fővárosi Állat- és Növénykert Varázshegyének csillagterében gyűltek össze a Magyar Természetvédők Szövetsége 25 éves fennállását ünneplő civilek, tudósok és politikusok. A sokféleség jegyében volt itt köszöntő beszédek garmadája, látókör szélesítő pódiumbeszélgetés, ajándékozás, megemlékezés, anekdotázás, és az egy tisztességes szülinapi torta – a türelmeseknek.
Hírek
Mindannyiunk jövőjét veszélyeztető szerződést szeretne kötni a civilek kizárása mellett az EU és az Amerikai Egyesült Államok. Határozottan ellenzi a Védegylet, a Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között formálódó szabadkereskedelmi egyezményt.
Hírek
Ezt a kérdést tette fel a Közép-magyarországi Zöld Kör a Környezetvédelmi Világnap alkalmából. A 3 részes, néhány perces filmjeiket végignézve választ kaphatsz a feltett kérdésre és tesztelheted, hogy jelenlegi életed mennyire környezetbarát, energiatakarékos vagy energiapazarló.