Hírek
Több mint 600 millió forint uniós forrást nyert különféle zöldprojektekre 2009 óta a Régiók Fejlesztéséért Egyesület – a projektek egy része azonban minimum talányos. A nem igazán ismert egyesület kulcsemberének kapcsolatrendszerében Bajnai Gordon egykori kormányzati tanácsadója éppúgy megtalálható, mint a Fidesztől nem túl távoli mádi borászlobbi.
Hírek
Csak a szaporcai látogatóközpont készült el teljesen a 25 milliárd forintos Ős-Dráva Program részeként, melyet Tiffán Zsolt felügyel. A bicikliutak menti szervizek is hiányoznak, de a vejti komp sem épült meg még mindig. Az uniós forrásból táplálkozó projektek csúszása miatt a résztvevő önkormányzatok jövőre kevesebb központi támogatást kaphatnak.
Hírek
A 2013-ban indult földbérlet-pályázatok a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében lévő területek esetén sikerültek a leginkább botrányosra. Évtizedek óta a területen gazdálkodó állattartók vesztették el a területeik – és ezzel a megélhetésük – kisebb-nagyobb részét, viszont a hatalom kegyencei gyakran többszáz hektáros uradalmak gazdái lettek.
Hírek
A fenyvesi Balaton-parton egymás után húznak el a kövekkel megrakott teherautók. Az épülő kikötőmóló túlsó vége a reggeli párába vész. Akár a másik partig is érhetne, mint egy valódi híd. Csikorognak a kövek a kerekek alatt, és valamiért az az emlék ötlik az eszünkbe, amikor a Dunát terelték el a csehszlovák dömperek, ugyanígy maguk alá… Tovább »
Hírek
Az LMP a barlangok világnapján figyelmeztet a Budapest II. kerületi Molnár János-barlang igen zavaros helyzetére. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság pályázata búvároktatás és merülések céljából átadná a barlang üzemeltetését hasznosításra rendkívül alacsony, százezer forintos havi bérletidíj-minimummal, viszont a nagyközönség elől elzárná a páratlan természeti képződményt.
Hírek
Sok városban kapott közvilágítási munkát az Elios Innovatív Zrt., amelyből nemrég szállt ki Orbán Viktor veje. A Direkt36 kiderítette, hogy a lámpák kirívóan sokba kerültek. Van város, ahol ez százmilliókkal dobhatta meg a költségvetést. Az árakat látták az állami szervek is, de nem tett senki semmit.
Hírek
Igazak lehettek a második Orbán-kormány idején terjedő hírek a minisztériumi kisegítőkről, akik – a korábbi pénzes táskás embereket felváltva – státusz nélkül a feladatokat hozták és beleszóltak kinevezési kérdésekbe is? Ne felejtsem: te mennyire választhattad meg azt, hogy kikkel dolgozol együtt az államtitkárságodon?
Hírek
A cink.hu szerint Párizsban olcsóbbak az új metrókocsik, mint nálunk a régiek felújítása. Nem érteni, miért, és egyelőre nincs erősebb elmélet annál, mint hogy beígérték a felújítást az oroszoknak.
Hírek
Most, hogy újra előtérbe került a Fazekas Sándor Földművelésügyi miniszterünk, aki minden a bizonyíték, figyelmezetés ellenére erővel pozícióban tartotta az azóta letartóztatott Kiss Szilárd ’keleti nyitás’ bűnöző lobbistát, érdemes végigvenni a kitűnő miniszter néhány nagy pillanatát az elmúlt évekből.
Hírek
Megtalálta a Földművelésügyi Minisztérium azokat, akik megváltást hozva a kétmillió allergiásnak „lehajolnak, és tényleg kihúzzák” a gyomnövényt: ők a civilek, beleértve a középiskolásokat vagy a grátisz besegítő polgárőröket. Az áthárított tennivaló mellé a civilek akár 5 millió forintot kaphatnak majd gépekre, ezzel 642 millió forint is elmehet közpénzből fűkaszára és fűnyíróra, miközben nincs garancia arra,… Tovább »