blog
A Kormányhivatal nem lát, nem hall, nem beszél, de legfőképpen nem intézkedik az elkövetők érdekeinek megfelelve.
blog
A Kormányhivatal nem lát, nem hall, nem beszél, de legfőképpen nem intézkedik az elkövetők érdekeinek megfelelve.
Hírek
Csendben lenulláztak egy 30 milliárdos állami programot, a pénz egy magántőkealapban landolt. Néhány évvel a megalapításuk után a süllyesztőben végezték az állam által – eredetileg hosszú távra – életre hívott városi tőkealapok, amelyeket mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv-k) megsegítésére, támogatására hoztak létre 2019-ben és 2020-ban. A cikkre reagált az érintett MFB Invest Zrt.
Hírek
Újra összeállt a Stop! Kiemelt beruházások akciócsoport!, mely állásfoglalást írt, és nyílt levelet Novák Katalinnak.
Hírek
8 tárgyalást zavartak le egymás után a Budapest Környéki Törvényszéken tegnap a Fót határában lévő HelloParks csarnokába telepítendő BYD akkumulátor összeszerelő üzem környezetvédelmi engedélyével kapcsolatban. A persorozat helyett azonban egyesített eljárás jöhet.
Hírek
A Völner-Schadl-ügy egyik, a bíróságon tárgyalt mellékszálából kiderül, hogy Magyarországon 1 paksi bővítésért felelős miniszter, 1 innovációért felelős miniszter, 1 igazságügyi államtitkár, 1 energiaügyi államtitkár és 1 végrehajtói kamarai elnök foglalkozott egyszerre és komolyan a “vízmotornak” nevezett közismert energetikai szélhámossággal, és próbáltak kéz alatt állami támogatást szerezni hozzá.
Hírek
Egyetlen km. új metró- vagy villamosvonal építése nélkül ér véget Karácsony Gergely első főpolgármesteri ciklusa Budapesten. Uniós források hiányában, illetve a kormány segítsége nélkül szinte lehetetlen pénzt szerezni ilyen volumenű projektekre. Ugyanakkor akad néhány jó példa arra, miként finanszírozzák a hasonló gigaberuházásokat más nagyvárosokban, igaz, még ezekhez is a kormány jóindulatára, illetve néhány törvénymódosításra lenne… Tovább »
Hírek
Orbán Győző, a miniszterelnök apjának gánti kőbányája akkora tájsebet ejtett a Vértes déli oldalába, hogy a most meginduló rekultiváció a tervek szerint csak 2077-re fejeződne be. A tevékenységre az Orbán család újabb tagjai kapcsolódnak rá: a gigantikus bányagödör feltöltését az Orbán Viktor unokaöccse, Orbán Dávid résztulajdonában és ügyvezetése alatt álló DG Kőbánya Projekt Kft. végezheti.
Hírek
Tordai Bence szerint lehetővé tenné, de koncesszióba adná a kormány a szélerőművek építését. Március 31-re ígérte a kormány az új szélerőmű-szabályozást az Európai Uniónak, és június 30-áig kellett volna Brüsszelbe elküldeni a nemzeti energia- és klímaterv felülvizsgálatát… ma már november van.
Hírek
Minden, de tényleg minden hazugság volt, amit a kormány az elmúlt években ígért a budapestieknek. Nem lehet máshogy olvasni a Magyar Közlönyt, amiből kiderül: a kormány kiradírozta, eltörölte, megszüntette, kukába dobta az elmúlt években elkezdett és tervezett budapesti fejlesztéseket- írta Karácsony Gergely főpolgármester.
Hírek
Balatonvilágos képviselő-testülete váratlanul visszavonta a helyi és országos felháborodást is kiváltó vízisportpályára vonatkozó hozzájárulási határozatait – osztotta meg közösségi oldalán a hírt az Aligai Fürdőegyesület (AFE), történelmi győzelemként értékelve a fejleményt.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.