Tükörben a Világ – egy kiállítás az emberi természetről

2016. február 28.

Hírek

Mire van szüksége egy emberi lénynek? Egy korty vízre, betevő falatra, szerető ölelésre, biztonságos közegre, szabadságra. Azzal, hogy az ember milyen módon oltja oly sokféle szomját, hatást gyakorol a természetre és társai életére. A „Tükörben a világ” kiállítás egy felfedezőút. A látogatók, miközben kitekintenek a világra, saját magukat is megpillanthatják a tükörben. Mik az alapvető… Tovább »

Megnyitotta kapuit a Hulladék Akadémia

2016. február 9.

Hírek

A hulladék az a téma, ami mindenkit érint és mindenkinek megvan róla a saját, határozott véleménye. Mégis naponta hozunk vásárlásainkkal olyan döntéseket, amelyek eredményeképpen púpos lesz otthon a kuka. A Hulladék Akadémia arra vállalkozik, hogy megtanítson bennünket a hulladék csökkentésére és ezáltal javuljon hazánk ökológiai lábnyoma. Az űrszeméttől a komposztálásig – minden, amit a hulladékról… Tovább »

Körös-szögi hulladékos fejlesztések

2015. június 14.

Hírek

Terepbejárással egybekötött sajtóbejáráson mutatták be a Körös-szögi Kistérség Hulladékgazdálkodási Rendszer továbbfejlesztésének eredményeit. A kistérség települései (Szarvas, Gyomaendrőd, Kondoros, Kardos, Csabacsűd) jelentős erőfeszítéseket tettek hulladékgazdálkodási közszolgáltatói kötelezettségeik teljesítése érdekében. De van még bőven mit tenni.

Jövőkereső konferencia

2013. április 23.

Helyszín: Budapest, Attila út 93.

Sajtótájékoztatók

A fenntarthatóság politikai intézményei. A vidékfejlesztés prioritásai a 2014-2020-as tervezési folyamatban. A fenntartható turizmus. Ökoturisztika és vidékfejlesztés. A falusi turizmus legújabb kezdeményezései – Művészek a Vidékért. A mezőgazdaság környezeti viszonyáról és jövőjéről,

Jövőkereső konferencia

2013. április 23.

Helyszín: Budapest, Attila út 93.

Programok

Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ 1012 Budapest, Attila út 93. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött!  Regisztráció (április 18-ig): http://www.okopack.hu/jelentkezes/konferencia/jovokereso-konferencia A rendezvény védnöke: Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács A konferencia moderátora: Wayda Imréné Mariann képzési igazgatóhelyettes, NAKVI Program:  2013. április 23. 09.30 órától Regisztráció 10.00 – 10.30 A fenntarthatóság politikai intézményei – Hogyan segítheti Magyarország… Tovább »

Tükörben a Világ kiállítás Brüsszelben

2012. szeptember 03. - 2012. szeptember 07.

Helyszín: Espace Couloir Cheval - Zone E - ASP Building, Brussels, Belgium

Programok

Szeptember 3 – 7 között  látogatható a Tükörben a Világ kiállítás a brüsszeli Európa Parlamentben 2012-ben az Ökológiai Túllövés Napja augusztus 22-re esett. Ez azt jelenti, hogy 8 hónap alatt (!) elfogyasztottuk az ez évre rendelkezésre álló erőforrásokat. Amit azóta használunk fel a számítógép működéséhez, a repülőgépjáratok üzemeltetéséhez, a szántóföldek megmunkálásához, stb. az mind-mind a jövő… Tovább »

Tükörben a világ Egerben

2011. szeptember 21.

Hírek

Túlnépesedés, klímaváltozás, élelmiszer-kilométer, vízlábnyom… Sejtelmes fogalmak, de vajon mit jelentenek pontosan? Tudjuk-e, mitől függ igazán boldogságunk? Képesek vagyunk-e változtatni szokásainkon, hogy ne éljük fel éltető környezetünket? A Tükörben a Világ kiállítás mindezekre a kérdésekre igyekszik válaszolni, s művészi igénnyel mutatja be a fenntartható fejlődés lehetséges útjait, illetve az ember és a természet viszonyát.

Szolnokon a Hulladékból termék kiállítás

2011. szeptember 05. - 2011. szeptember 27.

Helyszín: Szolnoki Főiskola Aulája

Programok

Miért termelünk évente 4,5 millió tonna hulladékot? Hova kerül ennek nagy része? Hogyan felezzük meg szemetünk mennyiségét? S mi az a komposztáló kas? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat az, aki megtekinti a Hulladékból Termék kiállítást a Szolnoki Főiskola Aulájában. 2011. szeptember 5-27-ig ingyenesen látogatható az újrahasznosítás világát bemutató tárlat. A kiállítással a szervezők, az… Tovább »

Hulladékból Termék kiállítás – SZOLNOK

2011. szeptember 05. - 2011. szeptember 27.

Helyszín: Szolnok, Tiszaligeti sétány 14.

Programok

Szolnoki Főiskola 5000 Szolnok, Tiszaliget sétány 14. Látogatható: 2011. szeptember 5-27. Nyitva tartás: hétfőtől – szombatig 8:00 – 18:00 Megnyitó: 2011. szeptember 5-én, 14.00 órakor az Aulában. A kiállítás megtekintése ingyenes! A kiállításon folyamatos tárlatvezetéseket biztosítunk!