Az Ökotárs Alapítvány immár 15. éve rendezi meg a magyarországi Év Fája versenyt. A szakmai zsűri 7 fát juttatott a döntőbe: nem számított a fák kora és mérete, előny volt azonban, ha a jelölt őshonos fajú, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. A döntősök kiválasztásánál a legfontosabb szempont az a történet…
Ökotárs Alapítvány
Nevezd a kedvenc fádat az Év Fája 2025 versenybe!
2010 óta minden évben megrendezzük az Év Fája versenyt. Nektek köszönhetően rengeteg izgalmas történettel, különleges fával és összetartó közösségekkel ismerkedtünk meg. Szerte az országból kapunk nevezéseket, és mára már Eger, Szekszárd, Tata, Debrecen, Mélykút, Kaposvár, Pécs, Zengővárkony, Budapest, Bátaszék, Gödöllő, Felsőmocsolád és Letenye egy-egy fája is büszkélkedhet az Év Fája címmel.
Levadászni a civileket
A Fidesz napokban tartott kihelyezett frakcióülésének egyik fő témája volt a „a Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatok” kijelölése. Sajtóhírek szerint itt a miniszterelnök arra szólított fel, hogy ki kell tiltani ezeket a szervezeteket Magyarországról. De kik is lehetnek ezek, és mi a bűnük a kormány szerint?
Trump betett a Greenfonak is
Donald Trump amerikai elnök felfüggesztette az amerikai médiapénzek kifizetését, 173 milliótól eshetnek el a magyar pályázók – köztük mi is. A Greenfo fejlesztése így csúszik, és a tervezett podcast sorozatok sem indulnak el most. Ezekhez nagy szükségünk lenne olvasóink támogatására.
A 2024-es Év Fája a platánfa az egri Szmrecsányi Lajos Érsekkertben
A július óta tartó online szavazás végén 3137 szavazattal szerezte meg az Év Fája verseny első helyét a Platánfa az egri Szmrecsányi Lajos Érsekkertben. A Hős Fa címet idén Lepsény legősibb fája kapta.
Zöld hét 2024/16 Nem kell beszarni! Nevessük ki a gyalázkozókat!
Nagy szobafogsággá válhat a nyár – klímaválság és turizmus. Tomboló országos aszály-megoldás van, de politikai szándék nincs. Ingyen kijavított ruhák, rossz farmerből székkárpit a gödöllői Zöld Varrodából. Az akkugyártás már a kormány szerint sem jó gyakorlat. Hevesen népszavazás lesz a BYN vegyi üzeméről. Kínai, és ausztrál bányabalhé Szerbiában. Civil megemlékezés az Ökotárs házkutatásának 10. évfordulóján.…
Nem kell beszarni! Nevessük ki a gyalázkozókat!
Civil szervezetek munkatársai tartottak megemlékezést, hogy felhívják a figyelmet a civilek tíz éve romló helyzetére. A civil kurázsit nem lehet eltörölni! néven meghirdetett rendezvény apropója egy emblematikus esemény, az Ökotársnál tartott házkutatás tízéves évfordulója volt.
A civil kurázsit nem lehet eltörölni! – megemlékezés az Ökotárs házkutatás 10. évfordulóján
Kedves Sajtómunkatárs! Szeretettel meghívjuk, hogy tudósítson az Ökotárs Alapítvány „Nem lehet eltörölni!” című, szeptember 8-án 18.30-tól megrendezésre kerülő demonstrációjáról.
Átadták a Foltányi Zsuzsa FoZsu ösztöndíjakat
2024 július 15 – én első ízben osztották ki az Ökotárs Alapítvány kuratóriuma alapító igazgatója, Foltányi Zsuzsa, „FoZsu” emlékére és munkásságának tiszteletére létrehozott ösztöndíjakat.
Várjuk a jelöléseket az Év Fája versenyre!
Az Ökotárs Alapítvány 2024-ben is meghirdeti a magyarországi Év Fája versenyt! Idén is olyan fák (vagy facsoportok) nevezését várjuk, amelyek fontos szerepet töltenek be a jelölő közösség, a környéken élők életében.