Szabó Lászlóné Dr. Borsos Olga 100 éves korában megtért az égi teremtőnkhöz. Végső nyugalomra helyezése március 13-án volt a Farkasréti temetőben. Évtizedeken keresztül volt az ELTE oktatója, kutatója és a Füvészkertben működő MTA-kutatócsoport munkatársa. Egy orchidea faj, a dactylorchiza maculata varietas Olgae róla kapta a nevét.
orchidea
Pókbangó új lelőhelye a Dráva mentén
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Dráva menti területeinek ártéri növényvilágával kapcsolatosan leginkább a mély fekvésű gyepek orchideáira gondolunk, de bármilyen furcsa is, az ártér magasabban fekvő „homokdombjain” száraz élőhelyeket kedvelő orchideafajok is előfordulnak.
A fantomtól a megörökítettig: egy „orchidióta” szerelmei
Tizenévesen szeretett bele a hazai vadon élő orchideákba. Ma már a Debreceni Egyetem professzoraként kutatja, fotózza a kosborféléket. A napokban jelent meg 22. könyve. A magyarországi orchideák átfogó terepi útmutatója kapcsán Molnár V. Attila botanikus arról is mesélt, hogy hol, és hogyan kerülnek elő még ma is új fajok, hogyan változnak temetkezési szokásaink, és a…
Magyarország orchideái
A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával, a Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék kiadásában megjelent a Magyarország orchideái című könyv (szerzők: Molnár V. Attila & Csábi Miklós)
Növénygyilok a Mecsekben
Nagy kár érte a Mecsekoldalban található városi parkerdőt, ugyanis ismeretlen tettesek kiástak és elvittek három tőnyi rendkívül értékes és csak a Mecsekben található ritka vadvirágot. A természetkárosítás mellett a legszomorúbb az, hogy a kiásott Janka-sallangvirágok nem élnek majd meg a tolvajok kertjében.
Európai kosborfélék és látonyafélék kutatása
M E G H Í V Ó az MTA Doktori Tanácsa meghívja Önt Molnár V. Attila „Európai kosborfélék (Orchidaceae) és látonyafélék (Elatinaceae) kutatása: taxonómiai és ökológiai esettanulmányok” című MTA doktori munkájának 2015. január 14-én 11.00 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében (Budapest, V. Széchenyi István tér 9. II. emelet) tartandó nyilvános vitájára. Hivatalos bírálók: Podani…
2014 kiváló orchideás év
A talajlakó orchideák kevéssé ismert, de ennek ellenére jellegzetes tulajdonsága az ún. lappangás. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan egyedek, amelyek akár évekig nem virágzanak, csak a tőleveleik hajtanak ki, vagy akár meg sem jelennek a földfelszín felett, várva az ideális feltételeket.
Aggasztó trend az IUCN új vörös listáján
A fenyegetett fajok számának növekedésére figyelmeztet a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) aktualizált vörös listája, amelyen több mint 73 ezerre nőtt a felsorolt fajok száma, és közülük több mint 22 ezret fenyeget a kihalás veszélye.
Indonézia csodálatos orchideái
Ha itt a tavasz, akkor itt az orchidea kiállítás ideje is. Mint minden évben, idén is várja látogatóit a tavaszi Orchidea és Bromélia Kiállítás a Magyar Orchidea Társaság rendezésében.
Orchideák veszélyeztetettsége
Ez alkalommal a Hétköznapi Tudomány előadás sorozatának keretében lesz botanikus vendége a keszthelyi Georgikon Karnak.