Hírek
A levegőben szálló finompor (PM2.5) világszerte egyharmaddal több halálesetet okoz, mint amennyit az eddigi becslések alapján feltételeztek – közölte egy nemzetközi kutatócsoport a Pnas című szaklapban bemutatott tanulmányában.
Hírek
A levegőben szálló finompor (PM2.5) világszerte egyharmaddal több halálesetet okoz, mint amennyit az eddigi becslések alapján feltételeztek – közölte egy nemzetközi kutatócsoport a Pnas című szaklapban bemutatott tanulmányában.
Hírek
Tudtad, hogy a budapesti levegő csaknem 3 cigaretta elszívásával ér fel naponta? A Varsói Szmogriadó elnevezésű lengyel civil szervezet kezdeményezésére kifejlesztették a „szmogszámlálót”, amely cigarettafüstben fejezi ki a nagyvárosok légszennyezettségét. A silány levegőminőség átlagosan évi több mint tízezer korai halált okoz hazánkban, a hatóságok mégis késlekednek hatékony intézkedések kidolgozásával.
Hírek
A határérték alatti légszennyezettség is károsíthatja a szívet – erre világítottak rá brit kutatók, akiknek tanulmánya a Circulation című orvosi folyóiratban jelent meg.
Hírek
Az olasz főváros biodiverzitását és légszennyezettségét tanulmányozzák méhek segítségével olasz méhészek, akik Róma központjában 15 méhkaptárt helyeztek ki épületek tetejére.
Hírek
Előrelépést jelent, de még sokat kell dolgozni Budapest Klímastratégiájának tervezetén – ezt állapította meg a Levegő Munkacsoport.
Hírek
Szürke felhők lepték el az eget Irán fővárosában, a környező hegyeket nem lehetett látni. A környezetszennyező üzemeket is bezárták és leállították az építkezéseket – mindhiába.
Hírek
Kína legújabban bekapcsolt 100 méter magas légtisztító tornya olyan nagy teljesítményű, hogy a mérések szerint szinte azonnal csökkent a szmog koncentrációja a városban, amikor üzembe helyezték. A végső tervek szerint még ennél is nagyobb lehet az építmény. Egyre drágább az élhető környezetet fenntartani.
Hírek
Kit mennyire szennyez a városi légszennyezés? Az autóst? A gyalogost? A kerékpárost? Az egészségügyi hatások figyelembe vételéhez nem elég csak a levegőminőséget értékelni.
Hírek
Valós időben követhetjük nyomon, hogy ott, ahol épp Európában belül tartózkodunk, mennyire szennyezett a levegő, amit beszívunk.
Hírek
Egy 2000 utas szállítására alkalmas tengerjáró annyi apró szennyeződést bocsát a levegőbe egy nap alatt, mint egymillió személyautó és olyan szennyezett a levegő a hajó legfelső emeletén, mint a világ leginkább szennyezett levegőjű városaiban.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.