blog
Az Ursula von der Leyen vezette leköszönő Európai Bizottság 2019-ben sokak, köztük jómagam, örömére meghirdette az EU Zöld Megállapodás (EU Green Deal) programját. A program alapján úgy tűnt, hogy az európai döntéshozók végre megértették a fenntarthatóság esküvői torta jellegét. Mit is jelent ez?
Hírek
A Nemzetközi Ramsari Bizottság döntése értelmében gyakorlatilag így az egész Duna szakasz a jelenlegi 912 szigetével együtt, Európában az első folyóvízhez köthető Regionális Ramsari Kezdeményezés.
Hírek
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint történelmi jelentőségű lépés, hogy az uniós természetvédelmi miniszterek hétfői ülésén a magyar kormány aknamunkája ellenére is elfogadták a természethelyreállítási rendeletet. Egyben bebizonyosodott, hogy a rendelet ellen szavazó neoliberális Orbán-kormány a magyar emberek helyett továbbra is az agrár nagyvállalatok érdekeit képviseli az EU-ban.
blog
Történelmi siker és az Európai Unió erősen degradált élőhelyeinek nagyon fontos a mai nap (2024. június 17) fő híre, hogy kis többséggel ugyan (1,67%+ a kötelező 65%-os lakossági kívánalom felett), de az EU Környezetvédelmi Tanácsa elfogadta az új Természet Helyreállítási Jogszabályt.
Hírek
A természetközpontú gondolkodásmód kialakítása és ápolása ugyanolyan fontos része a természetvédelemnek, mint az élőhelyvédelem, vagy a fajok védelme. A Pro Natura szakmai elismerést azon személyeknek, ill. szervezeteknek adományozza az Agrárminisztérium, akik a természetvédelem területén különösen kiemelkedő tevékenységet folytatnak.
Hírek
Európai miniszterek még egy kétségbeesett kísérletet tesznek a természet helyreállításáról szóló rendeletért, mielőtt jön a magyar elnökség, és az egész megy a kukába.
Hírek
Az uniós természetvédelmi törvény végleges elfogadása bizonytalan. Az nem meglepő számomra, hogy Ausztria, Finnország, Lengyelország és Svédország – néhány további ország mellett – ellenzi a természetvédelmi helyreállítási törvényt, mert a hazai erdészeti, vagy inkább intenzív fakitermelő, iparuk nyomására korábban is a törvény ellen érveltek, különösen az erdei élőhelyek új jogszabályba való beemelése ellen. Ami az… Tovább »
Hírek
Az Európai Parlament február 27-én fogadta el az uniós Természet-helyreállítási rendeletet (EU NRL), amely értelmében 2030-ig az unió tengeri és szárazföldi ökoszisztémáinak 20, míg 2050-ig 100 százalékát kell jelentősen javítani, azaz rossz állapotból jó állapotba kell hozni. A jogkövetkezményekkel járó és mérhető célokat megfogalmazó törvény a világ mondhatni legambiciózusabb természetvédelmi céljainak megvalósítását tűzte ki, amelyhez… Tovább »
Hírek
Az afrikai kontinensen három különleges, kizárólag női vadőrökből álló egység is tevékenykedik. A Jane Goodall Intézet most a zimbabwei Akashinga – Nature Protected by Women alakulatot mutatja be.
Hírek
Elsőként a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján jelent meg a hír, hogy megszüntetik a Mátrafüredet Mátraházán át Parádhutával összekötő sárga kereszt jelzésű turistaút egy rövid, a Kékes csúcsától északra eső szakaszát. A hírnek a turistamagazin.hu járt utána.