Barion Pixel

Fazekas Sándor megtekintésügyi minisztersége

Ha az egyhuzamban eltöltött hivatali időt vesszük önmagában alapul, akkor a most távozott Fazekas Sándor agrárminiszter az elmúlt 150 év egyik legnagyobb formátumú alakja. E szempontból kizárólag Váncsa Jenő, a kései Kádár-kor tárcavezetője előzi meg négy és fél hónappal, a rangsorban viszont mögötte van a mezőgazdaság modernizációját a millenniumi időkben minden eszközzel segítő Darányi Ignác,…

Államilag elszabotált parlagfű harc

Közös, uniós feketelistára kerülhetett volna a parlagfű, viszont „sikeresen megakadályoztuk” egy rejtélyesen eltüntetett nyilatkozat szerint. A Földművelésügyi Minisztérium szerint szakmai okokból nem került fel a listára, de a hvg.hu-nak nyilatkozó szakértők szerint inkább túl sok munkával járt volna, ha szigorú EU-s szabályok vonatkoznának az allergén gyomnövényre.

Fazekas Sándor az ország legjobban fizetett turistája

Néhány beavatotton kívül senki nem értette, hogyan lehetett a Karcagi Gépgyár Rt. jogi előadójából, majd egy átlagos kisváros agrárszakmailag jószerivel inkompetens polgármesteréből 2010-ben vidékfejlesztési, majd 2014-től földművelésügyi miniszter. Villámportré Fazekas Sándor agrárminiszterről.

A nagy parlagfű svindli

A HVG számláról számlára végignézte, mire költötte az állam azt a közel 500 millió forintot, amit az állampolgárok ajánlottak fel adójuk 1 százalékából parlagfű-mentesítésre. Vettek belőle pl. ezüstmetál cipőtisztító gépet a hivatalba, drága mobiltelefonokat, laptopokat és irodaszereket, de úgy tűnik, a bőr diplomatatáska és a pogácsa is elengedhetetlen kelléke a pollenek ellen vívott harcnak. Rezsi(csökkentés)re…

Hulladékgazdálkodás helyett szemétszállítás. Mikor robban a hulladékbomba?

Sokszorosát igényelték az állami és önkormányzati hulladékgazdálkodási cégek annak az összegnek, amit a rezsicsökkentés miatti veszteségek kompenzálására a részükre elkülönített a Vidékfejlesztési Minisztérium. A veszteségeik miatt többen a kötelező hulladéklerakási járulékot is képtelenek fizetni, és legalább addig haladékot kérnek, amíg a kompenzáció nem érkezik meg a számlájukra.

Illés Zoltán nem lesz államtitkár

Az Index információi szerint nem kapott felkérést az újabb ciklusra Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. A környezetünkért felelős államtitkárság eddig a Vidékfejlesztési Minisztérium keretei között működött. A mezőgazdasági bizottság ma délben támogatta Fazekas Sándor miniszterjelöltet.

Kishantosnak semmi keresnivalója a földeken

Ezúton értesítjük Önöket, hogy Dr. Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős államtitkára rendkívüli sajtótájékoztatót tart Kishantos ügyében.

Miniszter marad Fazekas

Felkérte Orbán Viktor miniszterelnök Fazekas Sándort, hogy a következő kormányban is ő legyen a vidékfejlesztési miniszter – értesült az agrarszektor.hu. Valószínűsíthető, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vezetésében sem lesznek jelentős változások.

Agrárkutatások szemellenzőben és pofaszíjjal

Van egy nagyon is világos eltérés az MTA és a VM mezőgazdasági intézeteinek pillanatnyi irányításában. Az MTA szakmai irányítását az MTA adminisztrációja által szervezett osztályok és bizottságok végzik, amelyekben tudományosan minősített szakemberek tevékenykednek. Mindezek a konkrét szakmai munkát rábízzák az intézetekre és csupán a kutatási minőség fölött őrködnek. A VM adminisztrációja viszont – tudományos minősítés…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.