Új vízi tanösvény nyílt Szarvason

2018. június 22.

Hírek

A Körösvölgyi Állatpark mellett nemrég átadott Jégmadár tanösvény a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Köröst és annak élővilágát mutatja be, az állomásokat a gyönyörű Anna-liget mellett, a holtág vizében alakították ki.

Hamarosan lecsoroghatunk a Balcsiból a Dunába

2017. június 26.

Hírek

A tervek szerint kajakkal, kenuval járható lesz a Balatont a Dunával összekötő folyó 85 kilométeres szakasza, mellette pedig kerékpárút épül. A műszaki felmérésekkel elkezdődött a Sió idegenforgalmi fejlesztése.

A tengeri ökoturizmus árnya

2014. augusztus 31.

Hírek

A természetvédők szerint a delfinek és a bálnák megfigyelésére indított hajókirándulások károsak lehetnek az állatokra. Egyre több bizonyíték van arra, hogy a túlzásba vitt ökoturizmus árt a tengeri állatoknak, hangzott el az idei Nemzetközi Tengervédelmi Kongresszuson Glasgowban.

Helyreállítják a Tisza-tó vízi táblarendszerét

2011. december 13.

Hírek

A Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács kezdeményezésére helyreállítják a Tisza-tavi vízi információs táblarendszert, ami jelentős károkat szenvedett a 2010-es árhullám és a tavaly téli jeges ár nyomán. A 2005-ben kihelyezett 80, a vízitúrázók tájékozódását segítő tábla közül 46 felújítása, cseréje vált szükségessé.