Hírek
Egy évvel a kolontári vörösiszap katasztrófa után szinte semmi nem történt annak érdekében, hogy megakadályozzák a hasonló tragédiák bekövetkezését Magyarországon. 2010. október 4-én a Kolontár mellett található 10-es számú tároló medencéből mérgező vörösiszap ömlött a területre. A baleset hazánk történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófája volt, amelyben több mint 150-en sérültek meg és 10 halálos áldozatot követelt.
Hírek
A kolontári vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság jelentése szerint a MAL Zrt. vezetői és a regionális környezetvédelmi hatóság a felelős a tragédiáért. A végleges jelentés valószínűleg október közepére készül el.
Hírek
A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófát követően mindenféle szennyeződéstől sikerült megmenteni a folyókat és más élővizeket, ezt az elmúlt egy év mérési eredményei is bizonyítják – mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezeti ügyekért felelős államtitkára Kolontáron.
Hírek
A területet rekultiváló Tatai Környezetvédelmi Zrt. tévedésnek tartja a Greenpeace tegnap hajnali akcióját az almásfüzitői vörösiszap tározónál. Ha a zöldszervezet kérését teljesítve leállítanák a munkálatokat, akkor romlana Almásfüzitő környezeti állapota – közölte a társaság.
Hírek
Pár nappal a kolontári katasztrófa egy éves évfordulója előtt 20 Greenpeace aktivista egy óriás „STOP” feliratot rakott ki az almásfüzitői vörösiszap-tározóra. A nemzetközi környezetvédő szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a Duna árterén megkérdőjelezhető műszaki és technikai feltételek mellett, a zöldszervezet álláspontja szerint, gyakorlatilag veszélyes hulladék lerakása folyik. A Greenpeace az almásfüzitői vörösiszap-tározó azonnali… Tovább »
Hírek
Négy újabb gyanúsítottat hallgattak ki a rendőrök a kolontári iszapkatasztrófával kapcsolatban. Az ügyben jelenleg nyolc gyanúsított van, valamennyien a MAL Zrt. jelenlegi és volt munkavállalói, akik szabadlábon védekeznek.
Hírek
Egy év telt el a kolontári-ajkai vörösiszap-katasztrófa és mintegy tíz év a nagybányai cianidos szennyezés óta. A Greenpeace annak jár utána, mi történt ez alatt annak érdekében, hogy megelőzzünk a hasonló katasztrófákat. A Greenpeace levélben fordult a hatóságokhoz.
Hírek
A kormány bevezetné a kötelező biztosítást olyan ipari létesítmények számára, amelyekből esetleg a működésük során katasztrofális következménnyel járó anyagok juthatnak ki – mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezeti ügyekért felelős államtitkára. Az egyebek mellett erről is szóló jogszabály a jövő év elején kerülhet az Országgyűlés elé.
Hírek
Az almásfüzitői vörösiszap-tározók működését monitoring rendszerben figyelik, az adatokat a hatóságoknak jelentik, és minden mért érték megfelel a szigorított jogszabályi előírásoknak – hangsúlyozta Fülöp László, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. tulajdonos vezérigazgatója az Országgyűlés vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság ülésen.
Hírek
A magyar államnak nem érdeke, hogy felszámolás alá kerüljön a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt., így mindent megtesz a cég további, biztonságos működéséért, és az ott lévő több ezer munkahely megőrzéséért – mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára.