A Galápagos-szigetekről az embernek elsőre garantáltan az óriásteknősök jutnak az eszébe, azután talán Darwin, aki az 1830-as években arra járt, és az ott látottak indították el az evolúció elméletének kidolgozása felé. Közel 100 év alatt, a 20. század második felére a teknősök száma pár tízezerre csökkent, és már a kihalás szélén álltak. 1997-ben elkezdődött a Project Isabela, a totális háború a kecskék ellen.
Az óriásteknősök nem véletlenül a szigetek leghíresebb lakói, a hatalmas, akár 400 kilósra megnövő jószágok 100-150 évig is vidáman eléldegélnek. Amikor az első felfedezők kikötöttek a szigeteken, még százezerszám éltek arrafelé, a 16. századi populációt utólag 250 ezerre becsülik a kutatók. Galápagos aránylag távol esett a népszerű hajózási útvonalaktól, és mivel különösebben értékes természeti kincseket nem találtak a szigeten a tengerészek, a teknősök jó ideig megúszták az igazán nagyüzemi vadászatot. A helyzet akkor változott meg, amikor az 1800-as évek elején az első telepesek nekiálltak állandó ittlétre berendezkedni. A nagy, lomha óriásteknős gyakorlatilag egy több száz kilós élő éléskamra volt a szemükben, és az évszázad közepén, amikor kitört a kaliforniai aranyláz, remek exportcikknek is bizonyult, amivel etetni lehet az aranyásókat. Az igazán nagy gondot viszont nem is az emberek, hanem a velük érkező állatok jelentették: a kecskék és szamarak felzabálták a teknősöknek is élelmet jelentő növényzetet, a patkányok pedig megették a tojásaikat.
A hadművelet az Isabela-, a Santiago-, és a Pinta-szigetre koncentrált (a teljes szigetcsoport amúgy 18 nagyobb, és 107 kisebb szigetből áll), és az itt élő, 150-200 ezer kecske teljes megsemmisítése volt a cél. Hamar kiderült, hogy az ortodox módszer, miszerint odamegyünk, és vadászpuskákkal halomra lövöldözzük őket, nem igazán hatékony, a kecskék mennyisége és a nehéz terep miatt. A háborút menedzselő Darwin Alapítvány Új-Zélandról kért segítséget, és hamarosan meg is érkezett a felmentő sereg: helikopteres mesterlövész egységek. Így már a nehezen megközelíthető kecskebúvóhelyek is vadásztereppé váltak, a helikopterek zajától megrémült, nagyobb csordában menekülő állatokat a magasból könnyedén leszedték a lövészek. Aztán eljött az a pont, ahol már ez sem volt elég, a kecskék nagyjából 90 százalékát ugyan sikerült kiirtani, de a sűrű erdős részeken továbbra is jó pár ezer állat várta, hogy elmúljon a veszély, újra elkezdjenek szaporodni és sokasodni, és elenni a növényzetet a teknősök elől.

Mint a telex írja, mellékszál, de Darwint a híres, ősz szakállas kép miatt mindenki automatikusan idős emberként képzeli el, de valójában a Galápagos-expedíció idején mindössze 26 éves volt.
Nyitókép: A tudósok az óriásteknőst Fernandának nevezték el a Fernandina-szigetről, amely a nyugati Galápagos-szigetcsoportban található, nagyrészt feltáratlan aktív vulkán, amelyet otthonának nevez. Fénykép: Lucas Bustamante/PA