A rovat kizárólagos támogatója

Hamlet „őrült beszédében” legalább rendszer volt, miként azt Polonius megállapította. Nem úgy, mint Illés Zoltán egyre vadabb nyilatkozataiban. Dr. Sándor Zsuzsa vélemény cikke.

Én most is benne vagyok a nagypolitikában, hiszen alakítom a közéletet! Hárommillió ember nézte meg a városligeti akcióról készült videót!”- mondta a volt fideszes környezetvédelmi államtitkár legutóbb. Ha igaz a szám, akkor tényleg elég sokan röhöghettek azon, amint a volt parlameni képviselő lila fejjel ordítozik a rendőrrel és annak arcába mászva veri le fejéről a sapkát. Mindezt a városligeti fák védelmében. Bár az incidens után a mi hős környezetvédőnk gyanút fogott: hátha nem is rendőr volt az illető. Valaki más bújhatott rendőr-uniformisba – véli. Hihetnénk, hogy talán maga Pinochet (akire Illés szerint ez a szerencsétlen fakabát hasonlított), persze ha nem tudnánk, hogy a chilei tábornok már tíz éve halott.

De igazán nem kellene megrökönyödnünk egy kis ordibáláson. Mi ez ahhoz képest, hogy Illés Zoltán ex-államtitkár, hatalma teljében még a természetvédelmi őröknek is éles lőfegyvert adott volna a kezébe. Valóságos „rangerszolgálatot” hozott volna létre belőlük. És persze a vízügyet is “félkatonai szervezetté” alakította volna át, miként ez Dr. Illés honlapján ma is olvasható.

Nincs szerencséjük a Városliget-védőknek. Nem épp egy ilyen „elvhű” támogatóra lenne szükségük. Nem egy olyan környezetvédőre, aki az előző parlamenti ciklus képviselőjeként maga is megszavazta a Liget-projektet. Aki annó a Kossuth téren Orbánnal együtt bontotta a kerítést. Aki csaknem tíz évig volt a Fidesz alelnöke, és aki kikérte magának, hogy egy LMP-s képviselőnő „szájára vegye a miniszterelnők úr nevét”. Aki úgy képzeli, hogy az egész országban ő az egyetlen hiteles környezetvédő. Aki hősként ünnepelteti magát, mert saját pénzén vásárolt papírt, krétát, tollat az Office Depot-ban (ez itt a reklám helye), hogy a gyerekek rajzolhassanak.

Apropó saját pénz. Két évvel ezelőtt derült ki, hogy ez a gáláns lovag éveken át valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatokat adott be. Mindössze néhány milliónyit tévedett. Jelzem, én is szívesen megfeledkeznék néhány milliócskáról, mondván, nem is tudom pontosan, mennyi a fizetésem – ahogy Illés magyarázta ezt az apró kis bakit. Esküszöm, ha én volnék ő, polgári engedetlenként a kréta mellett még festéket is vennék az Office Depot-ban a gyerekeknek.

Hogy Illés Zoltán mennyi badarságot hordott össze a vörösiszap katasztrófát követő napokban, arról korábban már beszámoltam, bár talán nem emeltem ki kellőképpen, hogy ennek kapcsán „óriásinak” nevezte a kormányfő személyes szerepét. Nem is csoda, hiszen Orbán, meg az ő hűséges Sancho Panzája jó előre tudták, kik a felelősök a tragédiáért. Bár egyelőre az idő – egy felmentő ítélet révén – nem igazolta bölcs előrelátásukat.

Azt azonban talán nem említettem, hogy még 2014-ben is mekkora hős volt az ország „egyetlen hiteles” környezetvédője. Amikor a Paks II. beruházásról név szerint kellett szavazni, Illés „lojalitás tekintetében (sic!) nem vett részt a szavazáson”. Kilépett az ülésteremből, majd amikor elhangzott, hogy Illés Zoltán nincs jelen, visszaosont a helyére. De hogy ellensúlyozza ezt a súlyos vétkét, a NOL videónak hamarjában elmondta, mekkora (óriási!) rövid és középtávú előnyei vannak az oroszokkal kötött szerződésnek. „Ez az én számomra nem egy energetikai, hanem politikai, illetve építőipari kapacitás lekötési döntés – mondta – és ebben a tekintetben csak szuperlatívuszokban tudok beszélni miniszterelnök úrról”.

De mindhiába. Illést állítólag Orbán saját felséges kezével húzta le a pártlistáról. Immáron se nem képviselő, se nem államtitkár. Csak egy sértett, dühös, „ellenálló”, aki úgy érzi, neki a pedagógusok „tüntetésén” is ott a helye. Most már az oktatási „környezetet” is neki kell védelmeznie. Őrült beszédeiben nincs semmi rendszer. Végképp összezavarodott szegénykém. Gyakran megesik ez, amikor a hatalomból kiesett nagyember hirtelen törpe lesz.
De ti óvakodjatok a törpétől!  
Dr. Sándor Zsuzsa írása eredetileg itt jelent meg >>>

Egy hülye államtitkár mindig áldás az ellenzéknek

Egy hülye államtitkár mindig áldás az ellenzéknek

Az a helyzet, ha bármilyen alkuhelyzetben lettünk volna a Fidesszel, tuti azt kérem Orbántól, tartson meg téged, egészen a bukásotokig. Egy hülye államtitkár mindig áldás az ellenzéknek.
Nyilatkozat párbaj: Schiffer András kontra Illés Zoltán.

 

 

"Ma már számos információ van a birtokomban, mely arra utal, hogy alku köttetett az LMP-vel, mely szerint Schifferék a választásokon nem állnak össze más ellenzéki párttal, senkivel sem indítanak közös jelöltet, cserébe a Fidesz letakarít engem a parlamenti pályáról." Mindezt Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár nyilatkozta pár napja "Használt,aztán elárult a Fidesz" címmel.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás