Hirdetés

Majd’ 750 milliárd forintból újítaná fel a MÁV az ország legkisebb forgalmú, Belgrád felé tartó fővonalát, irreális gazdasági fejlődést vízionálva az összes jelentős alföldi várost elkerülő infrastruktúra mentén. A projekt megtérülési mutatói olyan rosszak, hogy szóba se jöhet az uniós finanszírozás – ennek ellenére a kormány a közvélemény kizárásával, államközi szerződés formájában vesz fel kínai hitelt a megalomán terv megvalósítására.

Közben a magyar vasút jelentős része máig a Kádár-korszak műszaki színvonalán vegetál; új motorvonatok vásárlása és leharcolt vasútállomások felújítása elé került a belgrádi vasút a prioritási listában. Új korszak képe rajzolódik ki előttünk a közlekedéspolitikában: magas szinten megszülető politikai víziók nyomására, minden szakmai érvet és az emberek valós hétköznapi szükségleteit félretéve terveznek soha meg nem térülő beruházásokat. Korábbi mendemondáknak ellentmondva a héten kiderült, az Orbán-kormány és állami vasúttársaságunk mégis komolyan gondolja, hogy az államadósság terhére 750 milliárd forintnyi hitelből új vasúti infrastruktúrát épít Budapest és Belgrád között. Pafféri Zoltán, a MÁV keleti nyitásért felelős, Szíjjártó Péter minisztériumával igen jó viszonyt ápoló erős embere, és nem mellesleg a tavaly megalapított Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vezérigazgatója bejelentette, tovább emelik a projekt büdzséjét. A terv ideológiai háttere egyszerű: kínai tulajdonba került a görögországi Pireusz kikötője, ahonnan a kedvezményes kínai hitelből épült új vasútvonalon lehetne a kínai árut gyorsabban Magyarországra szállítani.

Ebből a 750 milliárdból (összehasonlításképp: az olimpiarendezés becsült közvetlen költségei 774 milliárd forintra rúgtak) körülbelül egy-két órával gyorsul csak fel a közlekedés a jó egy hónapnyi hajóútra fekvő Kína felől, a kormány mégis

 irtózatosan felpörgő áruszállításra,
 a vonal mentén gombamódra szaporodó gazdasági aktivitásra,
 új munkahelyekre, és
 rengeteg új utasra
számít a beruházást követően.
 

A fejlesztésre kiszemelt, minden nagyobb települést elkerülő vasútvonal

Egyfelől nyilvánvaló, hogy ezeknek a hatásoknak csak a töredéke következik majd be a fejlesztésnek köszönhetően. A Kína és Magyarország közötti menetidő tekintetében nem oszt, nem szoroz, hogy az utolsó 150 kilométeren óránként 80 vagy 160 kilométeres sebességgel megy a tehervonat. A közelmúltban épült autópályák tapasztalatai alapján pedig láthatjuk, hogy a közlekedési infrastruktúra csak egy feltétele, de önmagában nem garanciája a gazdasági fejlődésnek.  Ha optimistán azt feltételezzük, hogy mégis bekövetkezik némi gazdasági fellendülés a BudapestBelgrád tengelyen, akkor is érdemes összehasonlítanunk az ebből származó hasznokat a beruházás költségeivel. Éppen a kormány és a vasúttársaság által megrendelt, de valószínűleg az elvártnál lehangolóbb tanulmányok szerint soha nem fog megtérülni a projekt, tehát nagyságrendekkel több terhet zúdít ez a vasútvonal az ország nyakába, mint amennyi haszonra számíthatunk belőle. Közel és távol nem számíthatunk annyi utasra és árura az érintett vasútszakaszon, amennyi pozitívra fordíthatná a költség-haszon mérleget. 

Természetesen előfordulhat, hogy a hivatkozott számításokba valahol hiba csúszott. De maga a kormány eddig soha nem lépett a nyilvánosság elé, hogy elmagyarázza, mégis hol számítanak áttörést jelentő hasznokra, amik az évtized legnagyobb közlekedésfejlesztési projektjének létjogosultságát igazolhatnák. Ismerős lehet ez a jelenség, elég Paksra gondolnunk, most azonban még az atomenergia veszélyei sem hozhatók fel a titkolózás alibijeként. Könnyen lehet, hogy Dávid Ilona MÁV-vezér, Simicska Lajos utolsó pozícióban maradt állami vállalatvezetője ezzel próbálja most kijavítani a hódmezővásárhelyi villamos fejlesztésekor elkövetett hibákat, amivel kapcsolatban Lázár János a nyilvánosság előtt állapította meg a vasúttársaság felelősségét. Pafféri szerint a makrogazdasági hatások garantálják a projekt megtérülését. Ez a feltételezés gyakorlatilag minden közlekedési beruházás előtt felhasználható bűvös ütőkártyaként, de ha 750 milliárd forint a tét, konkrét számok nélkül inkább tekintendő cinikus mellébeszélésnek, mint komolyan vehető, felelős indoklásnak.
 

Az orbáni közlekedéspolitika szörnyszülötte: az ország legmodernebb kisvasútja a miniszterelnök házától néhány száz méterre, amit “Brüsszel” finanszírozott, az utasszámok viszont sehol sincsenek ahhoz képest, amivel az uniós finanszírozásra már éppen jogosulttá vált a projekt

A belgrádi vasútfejlesztés ügye messze túlmutat a rosszul menedzselt állami projekt esetén. A közlekedési beruházások már az elmúlt másfél évtizedben is az uniós pénzből finanszírozott korrupció elsődleges forrásai voltak. A pénz köré sereglett iparág szereplői megtanulták, hogyan lehet a leendő projektek megtérülését kikozmetikázva szinte bármilyen infrastruktúra megépítésére brüsszeli támogatást találni, ide értve a tolnai dombok alá vájt M6-os autópályát , és a felcsúti kisvasutat. Igaz, hogy a projektek többségéről később kiderült, a puszta utasszámok tekintetében is többszörösére becsülték a fejlesztések pozitív hatásait, de ez a jelek szerint a kohéziós pénzek kifizetését egy idő után politikai kötelességként kezelő brüsszeli intézményrendszert nem zavarta túlságosan.  

Most a belgrádi vasútépítéssel újabb szintet lépünk. Már annak látszatára sem figyel a kormány, hogy a projekt legalább papíron teljesítse az ésszerű megtérülés alapkritériumát, hanem érdemi társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül, államközi szerződés formájában, titkosított keretek között, a magyar államadósság terhére tolja előre elszántan a gigaberuházás tervét. Deklaráltan azért kell a hitel eszközéhez nyúlnia a kormánynak, mert a megszokott trükkök segítségével sincs esély az uniós finanszírozás kiharcolására.  Kérdéses önmagában az is, hogy miért éppen Szerbia irányába kell vasúti kapcsolatainkat fejleszteni. A migrációs válság során, az egyébként korábban is erősen kihasználatlan szerb-magyar közlekedési kapcsolatok inkább visszafejlődtek, de ennek nem látta érezhető kárát a magyar gazdaság. A belgrádi autópályán Szeged és Szabadka között ritkán észlelhetünk jelentős forgalmat, az Air Serbia 2015-ben kereslet híján leállította a két főváros között naponta közlekedő járatát, a Balkán és Törökország pedig az uniós pénzen frissen felújított vasútvonalak mentén jelenleg is elérhető az EU-tag Románián és Bulgárián át.
 

Megszabadulhatnánk a csehszlovák ipar hetvenes évektől gyártott, de ma is nagy számban futó remekeitől, ha a 750 milliárd forintot a járműpark fejlesztésére fordítanánk

 A belgrádi vasút úgy épül majd 750 milliárd forintból, hogy közben Magyarország vasúti személyszállítása a budapesti elővárosi vonalakat és az osztrák vasút járműveivel kiszolgált bécsi járatokat leszámítva továbbra is a Kádár-korszak műszaki színvonalán vegetál. Ezt a rengeteg pénzt csak hasznosabban lehetne elkölteni:

 Ha mindegy, hogy mire, csak valamilyen vasútfejlesztésre szeretnénk százmilliárdokat költeni, a belgrádi gigaprojekt árából százával vásárolhatnánk az új motorvonatokat, amivel gyakorlatilag az ország teljes vasút járműállománya megújulna.

 Ha feltétlenül Belgrád és Budapest jobb összeköttetésén kell fáradoznunk, tegyük ezt Cegléden, Kecskeméten és Szegeden keresztül, hogy a fejlesztés minimális előnyét élvezhesse azért magyar állampolgár is.

 Ha pedig a kínaiak feltétlen az ország legkisebb forgalmú fővonalán át akarják az áruikat Európába szállítani, tegyék ezt saját forrásaikkal finanszírozva, ne a magyar adófizetők kontójára.

De a mindent elkerülő BudapestKelebia vasútvonal gigantikus kiaranyozása csak történelmi hibaként – vagy a négyes metró példája alapján esetleg büntetőjogi tényállásként – maradhat meg az utókor számára!  

Felmerülhet a kérdés, hogy mégis mi mozgatja a mai napig ezt a minden józan megfontolás szerint értelmetlen projektet. A közlekedési szakma berkeiben mozogva nehezen talál az ember olyan szakértőt, aki észérvet tud felhozni a belgrádi vasút 750 milliárdos fejlesztése mellett. A szakma azonban hallgat; vagy a retorzióktól tartva, vagy azért, mert titkon mindenki bízik benne, hogy végül győz a józan ész, és semmi nem lesz a projektből. Létezik egy nagyon magas szintű politikai akarat, ami erős hajtóerő a projekt számára, és azoknak is, akik karrierjük előmozdításával, vagy a megvalósítás körüli korrupt ingoványban halászva valamilyen egyéni haszonra számítanak. Az elmúlt években elharapóztak a hasonló, politikai szereplőktől származó, szakmai szempontból értelmezhetetlen, de aztán szerencsére elvetélt ötletek, mint a Budapestet elkerülő, szintén több száz milliárdos kínai hitelből finanszírozandó V0-ás vasúti körgyűrű, vagy a Déli pályaudvar bezárása. A közelmúlt példái és a BudapestBelgrád vasút körül jelenleg is tartó ámokfutás azt igazolják, hogy az Orbán-kormány a propagandagépezet frontvonalában zajló ideológiai szélmalomharc közben végleg elvesztette önkontrollját a közlekedéspolitika, és tágabb értelemben a szakpolitika terén.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás