Lehet, hogy sosem ismerhetjük meg a katonai és polgári atomprogramok egészségügyi következményeit? Pedig már több mint ötven éve, hogy a katonai atomkísérletek és a polgári atomerőművek különböző balesetei miatt a vizekben, a levegőben és a talajban is egyre csak növekszik a mérgező radioaktív elemek koncentrációja.
Eközben a sugárzás következtében kialakult betegségekről szóló tanulmányokat rejtegetik a nyilvánosság elől, és ez ellen a WHO (World Health Organisation, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete), mint a témában legilletékesebb nemzetközi szervezet sem lép fel.
2007 júniusában a WHO Fenntartható Fejlődés és Környezetegészség osztályának szóvivője, Gregory Hartl azt állította, hogy a csernobili katasztrófáról 1995. november 20. és 23. között Genfben tartott nemzetközi ENSZ-konferencia dokumentumait nyilvánossá tették. Pedig ez sosem történt meg, és nem publikálták a 2001-es kijevi konferencia anyagait sem. Újságírók kérdéseire válaszolva a WHO később megismételte ezt a hazugságot, bizonyítékképpen a kijevi konferencia felszólalásainak összefoglalóit adva meg, ami a genfi konferencia cikkeinek és előterjesztéseinek rendkívül szűk válogatása: a több százból tizenkét anyagot tartalmaz mindössze. És ez csak egy példája az intézményes elhallgatásnak és alakoskodásnak.
Ez ellen tiltakozva 2007. április 26., a katasztrófa huszonegyedik évfordulója óta egy vagy két csoport állandó őrséget áll az ENSZ szervezet genfi székhelye előtt. Munkakezdéskor és a munkaidő végén a WHO tisztviselői és alkalmazottai elolvashatják azt a plakátot, amely tájékoztatja őket, hogy Csernobil környékén egymillió gyermek szenved a sugárszennyezéstől. A tüntetés szervezője, az Independent WHO (a Független WHO-ért) cinkossággal vádolja az egészségügyi szervezetet, hogy eltitkolja az atomkatasztrófa következményeit, és azért is, mert nem nyújt segítséget a veszélyeztetett lakosságnak.
Az őrség a WHO függetlenedését követeli a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől (International Atomic Energy Agency, IAEA ). Ez végre lehetővé tenné a tudományos felmérések elvégését és a sugárbetegek megfelelő kezelését. Indítványt készítenek elő a WHO döntéshozó szerve, a májusi Közgyűlés részére és útjára indították ugyanezzel a követeléssel az „egészségügyi szakemberek nemzetközi felhívását”.
Alapszabálya értelmében a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség mint ENSZ ügynökség a Biztonsági Tanácsnak alárendelt szervezet, melynek célja „felgyorsítani és elterjeszteni az atomenergia felhasználását a béke, az egészség és az egész világ jólétének érdekében”. Valójában azonban az Atomenergia Ügynökség lobbiszervezet – ráadásul katonai lobbi – amelynek nincs helye az ENSZ-szervezetek között, és nem engedhető meg, hogy bármilyen befolyása legyen az egészség- és kutatáspolitika meghatározására.
Ugyanakkor semmilyen kutatás, a WHO egyetlen vizsgálata – a radioaktivitással és az egészséggel összefüggő kérdéskörről – sem valósulhat meg az Atomenergia Ügynökség előzetes jóváhagyása nélkül. Az 1959-es megállapodás – amely összeköti a két szervezetet – szerint „minden esetben, amikor az egyik fél olyan programba vagy tevékenységbe kezdene, amely a másik fél érdeklődési területét is érinti vagy érintheti, az első fél felveszi a kapcsolatot a másik féllel, hogy közös megegyezés alapján oldják meg a felmerült kérdést” (1. cikkely, 2. pont).
Így hát az ügynökség megvétózott több, a WHO által kezdeményezett konferenciát a radioaktivitás és az egészség témájában, a nemzetközi egészségügyi hatóság pedig jóváhagyta az ügynökség által kiadott nevetséges statisztikai adatokat a csernobili katasztrófa mortalitási és morbiditási következményeiről: eszerint a baleset csak 56 halálesetet és négyezer pajzsmirigyrákot okozott. Pedig a betegségek letagadása értelemszerűen a gyógyítás megtagadását is jelenti. Ma kilencmillióan élnek az erősen radioaktív területeken, és már huszonegy éve nincs más választásuk, mint fertőzött élelmiszereket enni, az elképzelhető szörnyű következményekkel. Az atomenergia támogatóinak minden olyan kutatás, amely esetleg kimutatná az ionizáló sugárzás káros hatását, jelentős kereskedelmi kockázattal jár, ezért ezeket mindenáron be kell tiltatniuk.
Az emberi génállomány esetleges változásainak (ez a sugárszennyezés egyik legsúlyosabb következménye) kutatása ezért nem kerülhetett be az 1991-es az ukrán, a belorusz és az oroszországi egészségügyi miniszterek által megrendelt nemzetközi kutatási programba. Ezzel szemben prioritássá lépett elő a fogszuvasodás vizsgálata… Bár a megrendelő országok a WHO-tól kérték ezeket a kutatásokat, a tervet az Atomenergia Ügynökség készítette elő.
Független tudósok és intézmények felmérései szerint az érdekviszonyoknak ez az összefonódása már eddig is több százezer embert betegített vagy ölt meg. És a neheze még előttünk van – a hosszú lappangási időszak, a fertőzött földeken termelt élelmiszerekkel bevitt és a belső szervekben felgyülemlő radionukleotidok és az emberi génállomány több generációra kiható változásai miatt.
Az Ukrajnában, Belorussziában és Oroszországban végzett több száz epidemiológiai felmérés szignifikáns növekedést mutatott ki a daganatos megbetegedések minden fajtájában (ezek önmagukban több ezer halálesetért felelősek), a születés körüli, illetve a csecsemőhalálozási rátában, a spontán vetélések számában, a genetikai rendellenességek előfordulásában. Jelentősen megnőtt az értelmi fogyatékosság és elmaradottság gyakorisága, továbbá a neuropszichológiai betegségek, a vakság, a légzőszervi, a szív- és keringési problémák, a gyomor, a bélrendszer, az urológiai szervek megbetegedése és a hormonális betegségek.
De ki fogja ezt elhinni nekik? A katasztrófa után négy héttel Morris Rosen, az Atomenergia Ügynökség nukleáris biztonságért felelős igazgatója kijelentette, „én fontos energiaforrásnak tartanám a nukleáris energiát még akkor is, ha minden évben történne egy ilyen baleset”. A széles körű tájékoztatás a valós következményekről viszont lehet, hogy már holnap véget vetne minden vitának az atomenergia felhasználási lehetőségeiről. Ezért fél a WHO a csernobili gyerekektől.
Erősebbek, mint a dohánylobbi?
Hosszú éveken keresztül a dohánylobbi, az agro- és petrokémiai lobbik megakadályozták a közegészségügyi és környezetvédelmi intézkedések bevezetését, és így magasan tartották ágazataik nyereségét. Az atomlobbi összehasonlíthatatlanul erősebb érdekeket képvisel, hiszen idetartoznak a nukleáris energiát felhasználó országok kormányai, mint például az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország kormányai és több erős kormányközi szervezet is. Az államilag támogatott katonai-nukleáris lobbi által terjesztett temérdek hamis információ rátelepszik a hétköznapjainkra, de ami még veszélyesebb: a legfelsőbb hatalom nimbuszával és legitimitásával bírnak.
És ha ez nem volna elég: a leghíresebb rangos kutatóintézeteket is beszőtte a korrupció. Mint azt a The Lancet egyik vezércikkében írta, „teljes jogú üzleti vállalkozásokká alakultak, lesik, hogyan tudnák értékesíteni kutatási eredményeiket, ahelyett, hogy tudományos függetlenségük megőrzésére törekednének.” Kollégáik jóváhagyásával munkáikat arra használják, hogy az atomenergia felhasználásának biztonságosságát bizonyítsák velük, pedig szakvéleményük gyakran közvetlenül az atomlobbitól származik és/vagy annak finanszírozásával jött létre.
Az óriás cégek érdekeinek szolgálatában ez a fajta tudomány – a tagadás, az elhallgatás és a hazugságok hosszú során át – eresztette az emberi tevékenységet a globális fölmelegedésig és a katasztrófa szélére. Ezek után hogy bízhatnánk meg az atomenergia biztonságos felhasználásáról kiadott szakvéleményükben? Míg a klímaváltozásért felelős gázok legalább (elvileg) kordában tarthatók, addig az atomtechnika és hulladékai még elvileg sem ellenőrizhetőek. Ha holnap abbamaradna minden nukleáris tevékenység, az eddigiek akkor is több ezer évig befolyásolnák a földi életet.
Az a „tudomány”, amely általában az atomenergiát és konkrétan a csernobili katasztrófa következményeit elemezte, egyszerre „bíró és vádlott”, hiszen saját nukleáris tevékenységének egészségügyi következményeit értékeli és ezeket az információkat széles körben terjeszti. Az atomenergiával foglalkozó szervezetek összessége, a kormányok intézményei, a katonai, ipari, tudományos, hatósági és kormányközi intézmények, mint például az Euratom és néhány más ENSZ-szervezet, „akár a vérfertőző családok, magukba fordulva” működnek.
Ennek az áltudománynak a tévedései és módszerei az egyszerűtől és könnyen átláthatótól a bonyolultig és becstelenig terjednek. Ezeket leplezi le Chris Busby kutató és Wladimir Tchertkoff újságíró és a „népek állandó Bírósága” is az elhallgatásokat vizsgálva.
Az elhallgatások első típusa az adatok visszatartását vagy meghamisítását jelenti: például, hogy a radioaktivitást egyáltalán nem is mérik, rákszűrést nem végeznek, nyomást gyakorolnak a független kutatókra és intézetekre, cenzúrázzák az atomlobbi számára kedvezőtlen kutatási eredményeket, a három legérintettebb ország több ezer vonatkozó tanulmányát figyelmen kívül hagyják, le sem fordítják, elhallgatják egyes tudományos konferenciák teljes napirendi pontjait, például a táplálékkal bevitt alacsony dózisú, ám krónikus sugárzás hatásának vizsgálatát (gyakorlatilag ez jelenti a Csernobil környéki lakosság felmérését).
A másik fajta elhallgatás példája, amikor a teljes lakosságra vetítik ki az átlagos sugárzás hatásának eredményeit, és nem veszik figyelembe az értelemszerűen adódó helyi különbségeket. Vagy például a felméréseket tíz év után nem folytatják, és így a hosszú távú morbiditás és mortalitás nem jelenik meg az adatokban. Hasonló csúsztatás, hogy az ötéves túlélést tekintik gyógyulásnak. Vagy csak a rákot vizsgálják és más betegségeket nem. Esetleg csak a túlélőket foglalják a statisztikákba, a halottak megbetegedéseit nem. Sokszor csak a három legérintettebb országot vizsgálják. Döbbenetes az az állítás is, hogy csökkent a gyerekek rákos megbetegedéseinek száma, pedig azok a gyerekek csak felnőttek azóta, és bár rákos betegek, nem jelennek meg a statisztikákban. Így és még számos más módszerrel manipulálják az adatokat.
Az Egyesült Államokban 1950 és 1995 között az új rákos megbetegedések száma, az összes fajta daganatos megbetegedést figyelembe véve, 55 százalékkal növekedett a Nemzeti Rákkutató Intézet kimutatása szerint; ehhez hasonló növekedési tendencia megfigyelhető Európában és minden fejlett iparosodott országban. A megbetegedések számának ilyen gyors növekedése nem magyarázható sem a korai felismeréssel, sem a lakosság öregedésével, és 75 százalékuk a dohányzás hatásához sem köthető. Ez a növekedés párhuzamos az iparosodott országok GDP-növekedésével, de a legegyértelműbb okról, a vegyi és a radioaktív szennyezésről alig beszélnek, helyette igencsak vitatható módon az áldozatok életvitelében keresik a magyarázatot.
Elterjedtek az áltudományos „eredmények”
A sugárszennyezés következtében fellépő rák és más betegségek végül demokratikusabb eloszlásban jelentkeznek majd a Földön, mint a „nagy gyilkosok”, az akut fertőző légzőszervi megbetegedések, a vérhas, a malária, a tuberkulózis és az AIDS, a szegénység és a nyomor betegségei, melyek körülbelül százezer ember halálát okozzák naponta egyes régiókban anélkül, hogy az áldozatokra bárki odafigyelne.
A rákos esetek szaporodása már a társadalom tanult és magas státuszú csoportjait érinti. Ők komoly tudományos magyarázatokat és valós megelőzést várnak, amelyek a bajok igazi okairól szólnak, a radioaktív és vegyi szennyezésekről. Nem elégszenek meg a másodlagos prevenciós módszerekkel, mint amilyen a betegség korai felismerése.
A betegek érdekvédelmi egyesületei tagjaikat a rákellenes karitatív szervezetek bojkottjára szólítják fel, hiszen bár hatalmas és befolyásos szervezetek, túl szoros kapcsolatban állnak a gyógyszeriparral és az orvosi felszerelések gyártóival. A rák áldozatai pedig megpróbálják jogi úton felelősségre vonni azokat, akik felelősek a nukleáris veszélyek eltitkolásáért.
Az áltudományos információk terjedésének, az ipar és a tudományos kutatások túl szoros kapcsolatának sokkal jobban kellene aggasztania a WHO-t. Főigazgatóvá választásakor Margaret Chan azt mondta: a szervezet egyik célja, hogy számottevően járuljon hozzá a közegészségügy fő problémáinak megoldásához. „Iránymutatásainkban korlátlan a hatalmunk” – mondta. Ami a radioaktivitás és az egészség összefüggését illeti, a WHO-nak illene már észrevennie, hogy nem ők, hanem a Nemzetközi Atomügynökség – egyébként bármilyen közegészségügyi tudás nélkül – birtokolja ezt a korlátlan hatalmat.
Nem számíthatunk a WHO tagállamaira sem. Mint a The Lancet már idézett vezércikke írta, „a kormányok nemzeti és regionális szinten rendszeresen előbbre helyezik a profitérdekeket lakosságuk érdekeinél”. Hogy valódi változás történhessen, független és komoly kutatásokat kellene folytatni a katonai és civil atomenergia egészségügyi hatásairól, és az eredményeket minden korlátozás nélkül a lehető legszélesebb nyilvánosság elé tárni.
A szerző Alison Katz, a genfi Európa–Harmadik Világ Központ (CETIM) munkatársa, tizennyolc évig a WHO nemzetközi tisztviselője volt.
Fordította: Morva Judit
