Az Országos Erdészeti Egyesület éves szavazásán az egyik legsokoldalúbban felhasználható fafajunk, a hajdanán szent faként is tisztelt mezei szil győzedelmeskedett, és lett a 2016-os év fafaja. Az Év Fája kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a megóvás, olyan fafajok előtérbe helyezése, melyeknek komoly erdészeti jelentőségük van, ám a figyelem mégis elterelődött róluk.
Az Országos Erdészeti Egyesület 20 éve indította útjára az Év Fája mozgalmat, amelyet 2013 óta online szavazás keretében bonyolít le erdész tagtársak, erdész kollégák és szakmán kívüli érdeklődők részvételével. Mindez jó alkalom arra, hogy az OEE és az Év Fája Kuratórium által kiválasztott három „döntős” fafajról, majd később a győztesről az adott esztendőben ismeretterjesztő és tudományos cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, s kicsit közelebb hozzák a szakemberekhez és a laikusokhoz is a kevésbé ismert fafajokat. Emiatt elengedhetetlen szempont az erdészeti szakmán kívüli szervezetek bevonása is: így az Év Fája – az Év Madarához hasonlatosan – állandó elem lett általános és középiskolai tanulmányi versenyeken, erdei iskolák oktatásában, természetvédelmi témájú rendezvényeken és vetélkedőkön. Csak a 2010-es évek folyamán így kerülhetett középpontba az ezüst hárs, a tiszafa, a zselnicemeggy, a házi berkenye, a mezei juhar és tavaly a kocsányos tölgy, melyekhez most 2016-ban a mezei szil is csatlakozott. Az „Évek Fái” teljes listája
A mezei szil Európa nagy részén őshonos fafaj, magas hőigénye miatt elsősorban a sík- és dombvidékeket kedveli, emiatt középhegységekben csak az alacsonyabb régiókban található meg. Jellemző élőhelye a keményfás ligeterdő, ahol a kocsányos tölggyel, a magyar kőrissel és a vénic-szillel alkot állományokat. Magassága akár a 30 métert is elérheti. Rendkívül kemény, rugalmas, nehezen hasadó és szívós fáról van szó, mely tulajdonságai miatt a mezei szil hajóácsolásra, víz alatti építkezésre és – a tölgyfával vetekedve – épületfának is kiváló. Kocsigyártók, asztalosok, tímárok és csőkészítők is szívesen dolgoztak vele, s belőle, de népi gyógyászatra is alkalmazták, míg lombja kérődző állatoknak szolgált takarmányul. A mezei szil a csonkolásokat könnyen regenerálja, jól sarjad tuskóról és gyökérről is, a szomszédos egyedek gyökerei gyakran összenőnek, amelyen keresztül tápanyagcserét tudnak véghezvinni. Ezért van az, hogy a kivágott egyedek tuskói gyakran tovább élnek.
Ám bármennyire is szívós, a hazai szilfajok közül a legjobb regeneráló képességgel rendelkező fáról van szó, a mezei szil, ez az igen fontos és hasznos faj, a szilfavész miatt napjainkra Európa-szerte visszaszorult. Az 1918-ban megjelent, majd az 1960-as években Észak-Amerikából sajnálatosan ismét visszakerült szilfavész megtizedelte az európai szilfajokat, melyek közül legjobban a mezei szilt sújtotta. A kórokozó gombája a fatest edényeit tömi el, aminek következtében a víz és az ásványi sók szállítása nehezebbé, vagy teljesen lehetetlenné válik. A megtámadott szil egyedeken így először hervadásos tünetek jelentkeznek, majd gallyak, ágak pusztulnak el, és végül maga a fa is. Ez a problémakör is rávilágít arra, hogy az idegenből bekerült, invazív fajok mennyi gondot okozhatnak őshonos növény- és állatfajaink esetében.
A 2016-os Év Fájának választott mezei szil a magyar táj eltűnő félben lévő, egykor igen megbecsült eleme, mely megőrzése és ápolása fontos erdészeti feladat. Eötvös Károly a szilt egyenesen a magyarság nemzeti fájának tekintette, mivelhogy „ezer falu, város, halom, dűlő, határrész viseli a Szilas és Szilágy nevet. S ahol ez a név van: ott magyar lakik, ott magyar telepedett meg ezer év előtt.”
Az év fája mozgalomról és a mezei szilről a www.azevfaja.hu oldalon olvashatnak részletesen az érdeklődők.
A 2016-os év fájának megőrzése kiemelt erdészeti feladat
A magyar táj sajnálatosan eltűnő félben lévő fafajából egy egész állomány található a Gödöllői Erdészeti Arborétumban, amelyet annak idején épp fák és cserjék génbankjaként, megőrzési és kutatási céllal hoztak létre.
Az erdészeti arborétum telepítését a Gödöllői Erdőigazgatóság 1902-ben kezdte meg Darányi Ignác, akkori földművelésügyi miniszter rendeletére. Az arborétum létesítésének akkori célja a Magyarországon állományokat nem alkotó fafajok, főképp fenyők honosítása volt. 1960-ban, az Erdészeti Tudományos Intézet kutatóinak irányításával egy új, nagyszabású telepítési program indult, mely eredményeként alakult ki a jelenlegi állománykép, az erdészeti kutatási céllal kialakított 154 erdőtípussal. A mintegy 350 hektáron elterülő Gödöllői Erdészeti Arborétum – parkjellegén, rekreációs funkcióján és a benne található tanösvényeken túl – a természetben megtalálható fafajok és a nemesített erdészeti fajták génbankjaként, megőrzési és fenntartási céllal működik; erdészeti növénygyűjteményként, ahol a fafajok a velük kialakult társulásokban, erdőszerűen láthatóak. Az arborétumban ma 147 fenyő és nyitvatermő, illetve 875 lombos fa és cserjefaj, -fajta, -változat illetve földrajzi változat található, köztük a 2016-os Év Fája címet kiérdemlő mezei szil állománya is. A Pilisi Parkerdő Zrt. ezért kiemelt fontosságúnak tartja a gödöllői arborétum növényállományának fenntartásához szükséges erdészeti kezelési feladatok elvégzését: a Valkói Erdészet 2012 októberétől kezdődően végzi az ezzel kapcsolatos munkálatokat, a mezei szil és a hozzá hasonló, veszélyben lévő fafajok ápolását és megőrzését az utókor számára.
