Egy összegző tanulmány szerint a nagy testű ragadozók eltűnése az északi féltekén hatással van az ökoszisztémák egészségi állapotára. Az új elemzés egyértelművé teszi, hogy a nagy testű ragadozók jótékony ökoszisztémás hatásai sokkal áthatóbbak, mint sokszor felismerik.
Az északi félteke nagy testű ragadozói – főleg a farkasok – elvesztését vizsgáló tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a jávorszarvas, őz és más nagy testű növényevők jelenlegi populációja már jóval meghaladta történelmi arányát, és ez közrejátszik az ökoszisztémák egyensúlyának felborulásához. Az Oregoni Állami Egyetem kutatóinak vizsgálata az utóbbi ötven év 42 tanulmányát vette górcső alá.
Kiderítették, az erdei ökoszisztémákban a főbb ragadozók elveszítése lehetővé tette, hogy a növényevők populációi jelentősen felduzzadjanak, ezzel megnehezítve a fiatal fák növekedését és csökkentve a biodiverzitást. Mindez hozzájárul az erdőirtáshoz, és a kisebb széntároláshoz.
William Ripple, a vizsgálat vezetője szerint ezek a problémák nem csak az Egyesült Államokat és nemzeti parkokat érintenek. A kanadai, alaszkai, Yukon-vidéki, észak-európai és ázsiai adatok mind hasonló eredményeket mutatnak. „Egybecsengő bizonyítékok állnak rendelkezésre, melyek szerint a nagy testű ragadozók szükségesek a szintén nagy testű növényevők populációinak kordában tartásához, ami kedvezően befolyásolja az ökoszisztémák egészségi állapotát.”
A nagy testű növényevő emlősök sűrűsége a farkasokat nélkülöző területeken mintegy hatszor nagyobb azokhoz a régiókhoz képest, ahol a ragadozók ma is honosak. Azt is kiderítették, hogy a ragadozók kombinálása – úgymint farkasok és medvék – fontos összhangot alakíthat ki a növényevők populációs méretének mérséklésében. „A farkasok élelmet szolgáltathatnak a dögöt kereső medvéknek, ezzel segíthetnek fenntartani az egészséges medvepopulációt – mondja Robert Beschta, a vizsgálat társszerzője. – A medvék gyakran ejtenek el fiatal jávorszarvast, őzet vagy jávorantilopot – a Yellowstone-ban például több jávorantilop-borjat ölnek meg a medvék, mint a farkasok, prérifarkasok és pumák együttvéve.”
Európában a farkasok és a hiúzok együttes jelenléte szintén kisebbre korlátozta a szarvasok egyedszámát, mintha csak farkasok lennének jelen ragadozóként. Az utóbbi években az oregoni kutatók segítették azokat az erőfeszítéseket, melyek célja felismerni, a ragadozók miként segítenek csökkenteni a növényevők populációs egyedszámát, javítani az ökoszisztéma működését és akár módosítani a növényevők viselkedését – amikor érzik, hogy ragadozók fenyegetik őket -, ami igen fontos aspektus, és amit „a félelem ökológiájának” neveznek.
Az új elemzés egyértelművé teszi, hogy a nagy testű ragadozók jótékony ökoszisztémás hatásai sokkal áthatóbbak, mint sokszor felismerik. Rámutat, hogy az ilyen ragadozók a nagy testű növényevők sűrűségének kordában tartásával fenntartják az őshonos növényi közösségeket, lehetővé teszik, hogy a kisebb fák életben maradjanak és növekedjenek, csökkentik a folyamok parti erózióját és javítják az erdők, folyók, halállományok és más élőlények egészségi állapotát.
A vizsgálat azt is kimutatja, hogy az ember általi vadászat – korlátozott időtartama és hatása miatt – nem elegendő az ilyen növényevők populációs felduzzadásának megállításához. Részint mert „az ember általi vadászat gyakran funkcionálisan nem egyenértékű a nagy testű, széles tartományban mozgó húsevők – például a farkasok – zsákmányolási képességeivel.”
Ripple szerint további kutatásokra van szükség annak feltárásához, mennyi farkasra lenne szükség a kezelt ökoszisztémákban. „Valószínűleg az állatoknak hatékony egyedszámot kell elérniük ahhoz, hogy jelenlétük ökoszisztémákra gyakorolt hatásait észlelni lehessen.” Hozzátette, az ilyen ragadozók védelme vagy regenerációja fontos természetvédelmi szükségletet reprezentálhat az északi erdei ökoszisztémák rugalmasságának fenntartásában.
